2020. júl. 9.

Székely László (1894-1991): Izisz könnye



Gondolatom száll messze a multba.
Sphynx birodalmát tépdesi, dúlja
Könny, szomorúság, bú-teli bánat:
Szent vize, Nilus medre kiszáradt,
Földje repedt, termése lesült,
Gyötri az éh mind, kit anya szült!
Kút elapadt! – Üterét felvágta
S gyermeke szomját vérrel odázta!
Jött meg a pestis, a fekete dög;
Hulla hevert, mint úton a rög!
Szenved az ország, szenved a népe!
Koldusa, papja a köntöst tépte
S száll a könyörgés. – Nincsen eső!
Nincsen immár jártányi erő!

S most a jajok jajja közelít:
- Mondani fáj, szívet keserít –
Megölte Oziriszt, a bölcset, a jót,
Rút istene a gaznak. S fúj riadót,
Kürtöli szerte s röppen a hír is:
„Izisz! Ó jaj! Megölve Ozirisz!”
Hallja, nem érti Izisz a szörnyet.
„Halva Ozirisz s nincsen könnyed?”
Hall, szeme nyíli, most meg is érzi:
Halva Ozirisz, az isteni férfi.

Melle behorpad, térdire roskad.
Elterül aztán padlata-hosszat,
Tépi ruháját, körmöli arcát,
Bánata vívja testtel a harcát.
Majd megered nagy-végre a könnye.
Könnye után a könnyek özönje.
Könnye pereg le a szent folyóba.
És csoda-hír kél! Zeng papi óda!
Könytül a Nilus telve hamar!
Szürcsöli könnyit a szomjas avar!
Mily dúsak a pálmák! Zöld a mező!
Felcsendül a dal! Éled az erő!
Van mindene már! – Csak a multja komor!
És boldog a nép! Elmult a nyomor!
Elmosta az Izisz könnye!

**

Sok ezer év tünt már el a ködbe,
Új nyomorúság sújt le a fölre.
Tombol a vész! Bősz orgia áll!
Dőzsöl, üvölt, kéjelg a halál!
Milliók halnak, milliók vesznek.
Megszaporodtak a síri keresztek.
Hullahegy alját vértenger mossa:
Nem a magyar ma a multnak adósa!
Százezer özvegy! Százezer árva!
Mekkora már a könnyetek árja?
Szomjas-e még hazátok földje?
Issza-e még be a sir göröngye?

Mindenek Atyja! Te nagy! Te örök!
Halld meg, mint szivünk könyörög!
Mint ahogy Izisz könnye nyomában
Boldogan éltek a gula honában:
Add, hogy milljók könnyei árán
Szűnjön a bú a magyar hazáján!
Szünjön a gond, a nélkülözés,
Vérözön, átok, gyász, epedés!
Add, hogy a milljók könnyei bére
Légyen a boldog, üdvteli béke!

Forrás: A Természet 14. évf. 7. sz. 1918. júl. 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése