Siklik, kígyózik egy vonat
Idegen, téli tájon,
Mint egy sötét árny suhan át,
A szűk magyar határon…
Sötét gyászfátyol leng vele,
Ablaka itt-ott fényes,
Úgy pislákol, oly szomorú,
Mint a halotti mécses…
A kopasz erdők ágain
Megriadt hollók, varjak,
Kísérői egy darabon
Itt-ott, a gyászvonalnak…
Hull rá egyhangún, kopogón
Hó, dara jeges cseppje,
Mintha csak szegény magyarok,
Kísérő könnye lenne…
- Menj, menj szomorú, gyászvonat,
Sok országokon által,
Ismertesd meg a népeket,
Szegény magyar hazával…
Indíts meg emberszíveket,
Fűzd össze hosszú láncba
S e lánckerítést feszítsd ki,
A bús magyar határra…
1920. január 5.
Forrás: A Természet 16.
évf. 1-2. sz. 1920. jan. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése