Tépett levélke repked a légben,
Keringve hull le lábamhoz éppen,
Testvére ott csüng még a fa ágán,
Holnap az is hull betegen, sárgán.
Az őszi rózsát tépi a szellő,
Alkonya holnap annak is eljő,
Fonnyadó szirma ott hever árván,
Már több a földön, mint a virágán.
Fáradtan jár a nap is az égen,
Nincs az a fénye, ami volt régen,
Heve tünőben, sugara bágyadt,
Mintha pihenni keresne ágyat.
Változatlan csak heve a dalnak
- Oh ti irgalmas égi Hatalmak!
Új tavasz vártán hagyjatok élni,
Lángolni, égni, s tovább remélni,
Tovább remélni!
Forrás: A Természet 17.
évf. 21-22. sz. 1921. nov. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése