Ezer év kínja, dicsősége
Itt él, itt van, itt kereng bennem,
Fajomnak forró, piros vére
Lüktet szivemben, ereimben…
Ősi erények, ősi átok
Feszítnek és igáznak engem.
Felhevülő, de megbocsátó,
Jóért rajongó az én lelkem.
Magyar vagyok!...
Ti elromlottak, kiknek vére
Mások mérges gyümölcsét szedte
S repesve vártok mikor vesznek
Idegenek a kegyeikbe,
Hitvány gaz fajzat, kik osztoztok
Ledült Istenen, mint a koncon,
Dühtől vigyorgó arcotokba
Remegés nélkül, büszkén mondom:
Magyar vagyok!...
Magyar vagyok, annak születtem,
Rajtam nem fogott ősi átok,
Évszázadokon küzdtem mindég,
Hogy szent hazát hagyjak reátok;
Ha összezúztak, eltiportak,
Én talpra álltam újra, újra
És feltámadtam holtnak hitten,
Nehéz kövektől összezúzva:
Magyar vagyok!...
Most is így lesz, - a kínban, szennyben
Ha bűneim levezekeltem,
Feltámadok majd megtisztulva
És csak ősi erény lesz bennem
S büszke fővel kiáltom messze,
Hogy egész világ hallja, lássa,
Im feltámadtam! – rablóbanda
A siromat hiába ásta…
Magyar vagyok!...
Magyar vagyok! – tisztítótűzben
Oly soká nem hiába égtem,
Habár ritkulva, óh de most is
Megvan még régi igaz népem,
Akik tisztulva újra élnek
És újra zengik erdők, halmok,
Fel a jó Isten trónusáig:
Magyar vagyok, magyar vagyok!!
1919. június
Forrás: A Természet 16.
évf. 4. sz. 1920. febr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése