Míg itt a szürke, poros utcán
Cél nélkül járok és kelek,
Ibolyaillattal legyeznek
A rügyfakasztó langy szelek.
Érzem, falucskám erdejéből
Hozta a szél az illatot,
Kékszemű kis ibolyácskák
Ezernyi számra nyílnak ott.
Avagy nem is ibolyaillat,
Talán csak annak képzelem,
Tán gyermekévek tarka álma
Űzi játékit énvelem?
Talán csak egy-egy édes emlék,
Mi gyermekkorból megmaradt
És ezt varázsolják szívembe
Pajzán tavaszi sugarak?...
Ha álom is, de édes álom
S nem hagy el addig a remény,
Míg az ibolya-illatesőt
Tavasz fényében érzem én.
Ha kikeletkor majd nem érzek
Többé ibolyaillatot,
Akkor az ifjúságnak vége,
Akkor a szívem is halott!
Forrás: A Természet 11.
évf. 9. sz. 1915. máj. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése