A hervadásnak hirdetője voltál
Én szép virágom, őszi rózsa te, -
Rajtad pihent meg a kedvest virrasztó
Könnyekben ázó, lágy tekintete.
Fehér szirmod, halottak szeretője,
Az elmúlásról mondott bús regét:
Óh! hányszor sírtam én is rád a könnyem,
Lelkemnek ezt a fényes követét!
Kis őszi rózsa, hervadás virága,
Szerény virág te, rád se’ ismerek:
Egy lázas éjjel szerepet cseréltél:
Virágod: élet hirdetője lett.
A diadalmas, szép magyar szabadság
Született meg e lázas éjszakán
S fehér virágod tűzte süvegére
Hótisztasága jelképe gyanán’. –
Te vagy most a feltámadás virága,
Te vagy nekünk a legszebb, kedvesebb!
Ha rád tekintünk: szárnyat ölt a lelkünk
S a szemeink könnyektől nedvesek.
Úgy óvunk, féltünk, hogy csak rád ne csapjon
Új, zord viharok szédítő szele,
Óh! drága, szép virágunk: nyílladozzál,
Fehér szirmod ne hulljon soha le!
Forrás: A Természet 14.
évf. 11. sz. 1918. nov. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése