Elhagyott vár. Ki tudja, hány
Év suhant el már felette.
Egy zugában öreg ágyú,
Henyél búsan, ott feledve,
Rozsda lepi. Megviselték
a viharok, ezer vészek.
Most torkában meghúzódik
Szépen egy kis madárfészek.
S honnan egykor mennydörögve
Száguldott a golyó messze,
Onnan most a gyilkos csőből
Madárdal száll zengedezve.
Csak hallgatom, csak hallgatom,
Milyen édes, szelíd ének!
Nem hiszem, hogy magasztosabb
Himnusza vón’ a békének.
Úgy érzem, e madárnótát
A szél messze, szertehordja
S minden szívbe e világon
Belopózik egy akkordja.
S lelkemben egy boldog ábránd
Csodás álmot szőni késztet:
Minden ágyúcsőben egykor
Zengő madár ver majd fészket!
S az a dal mi onnan csendül,
Legszebb dal lesz a világon:
Valahára valóvá lett,
Dallá érett édes álom!
Forrás: A Természet 14.
évf. 7. sz. 1918. júl. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése