A zivatarok szörnyű éjszakáján
Óh! mennyit kértük, istenem, a békét, -
Ne lássuk a vért, ne halljuk a jajszót
S köd ne borítsa szép hazánk vidékét.
Hallgasson el a fegyverek zenéje
S helyette szóljon tilinkó az erdőn,
Viduljon fel a búbánatos arcod
Én szép hazám, én édes bús kesergőm.
A béke megjött, fegyverünk letettük,
Becsülettel, mint ezt a magyar szokta,
Ott fekszünk némán, csak szemünk villámlik
S küld egy-egy átkot gyáva pártosokra.
Mint a nemes vad, kiterítve testünk,
Reánk borul a védtelenség árnya,
Éhes kopó-had fog körül üvöltve
S karmát bőszülten a keblünkbe mártja.
Hazám, nemes vad, ez lett hát a véged?
Kopók szüretjén pusztulsz el galádul, -
Oh! mért nem inkább ott a csatatéren
Méltó ellenség még méltóbb vasátúl!
Multadhoz illőn, koszorúzott hősként
Jött volna rád a nagy temetkezésed
Mint most a béke, csalfa, rút ölében
Férgek marják szét minden kicsi részed.
Hazám, nemes vad, ez lett hát a véged!
Mit szólsz te ehhez, népek istene?! –
Az ég derül, a téli nap sugárán
Minthogyha ott valami intene.
Valami villan, nézz magyar az égre,
Hadúr száguld a felhők paripáján,
Lenéz a földre s átfut zord-mogorván
Pillantása a magyarok hazáján.
És szózat hallik, csengve, búgva, fájón:
Mi lett belőled, én választott népem!
Elhagytál engem, hűtlen lettél hozzám,
Túladtál régi, nemes hősiségen.
De élek én s lenyújtom érted újra
Erős karom s magamhoz felemellek,
Az vagy ma is, ki ott az őshazában:
naiv, hiszékeny, becsületes gyermek.
Fel hát, ne csüggedj, felhőtrónusomról
Virrasztom én a szenvedésid árját,
Térj vissza hozzám: még soh’sem csalódtak,
Kik a megváltást ideföntről várják.
Hazám, nemes vad, szíved dobbanásán
Fusson keresztül ez az égi szózat,
Te élni fogsz s melletted, mint a kéve,
Hullnak szét majd, akik most felapróznak.
Hazám, ne csüggedj, ezer éved mondja,
Hogy itt a földön szent a hivatásod,
El nem taposhat viharoknak árja,
Ha csak a sírod magad meg nem ásod.
Az ősi virtus szállja meg a lelked
S az ősi átkot temesd el örökre,
Hazám, meglátod, boldogság borul még
A szép, az édes, áldott magyar földre.
Forrás: A Természet 16.
évf. 11-12. sz. 1920. jún. 1.-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése