I.
Az erdőn hűs az éj,
Reszket a sárga lomb –
Tar fák között a szél
Fel és alá bolyong.
Egy-egy levél pereg
Alá, mit szél legyint –
Oh, hulló levelek,
Oh szálló éveink…!
II.
Sápadó hold, néma árnyak,
Lomb, a mely szélben recseg
S fent az égbolt végtelenjén
Villámterhes fellegek.
A lesárgult, őszi tarlón
Imbolygó ködoszlopok –
És e rémes némaságban
Csak az én léptem kopog…
Halkan, mint egy árny, megejti
mély boru a lelkemet:
Mintha itt járnék zörögve
Saját koporsóm felett…
Forrás: A Természet 7.
évf. 21. sz. 1906. nov. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése