Vérgőz, halálos párák opál peremétül
Napok tengelye reszket, fénye elsötétül…
A sárban, szennyben nyüzsgő hangyaraj
Vonaglik – s zeng fönn sphaera, égi kar.
Örökből pattant, fullánkos Idő
Nem hall, nem lát, - fonalat egyre ….
Telik, csobban, szikrázik a pohár,
Kavarog benne, ugrál, forr az ár…
És villanását mindenki lesi,
Máért a holnapot elengedi…
Oh Öröklét!... Szárnyas, forgó Idő!
- Melynek semmi a mult és a jövő…
Lehedre miriád élet fogan,
Benned van,ami elmult, ami van…
Mi néked szív, öröm, vagy gyötrelem,
Mi ami történik a téreken!?...
Mi neked születés, mi a halál!?
- A te trónod öröktől fogva áll…
Óh könyörtelen! – mi az teneked,
Hogy elvesznek országok, nemzetek…
1920/21.
Forrás: A Természet 17.
évf. 1-2. sz. 1921. jan. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése