Az őszi réten, fenyvesen
A fényt hiába keresem.
A szőlőhegy s a rengeteg
Komor, fakó, mint nagy beteg.
Eltűnt az őszi, szép varázs,
A kedves méla hervadás.
A ragyogás, fény merre lett
S a sárga-piros levelek?
Aranyszínű napsugarak
Édes mosolya hol marad?
Olyan borongó, bús a táj,
Mint akinek a szíve fáj.
Ím, észrevétlen áthalad
Erdőn, mezőn egy árnyalak.
Mint hogyha suhan a halál,
A gyér lomb még fakóbbra vál.
Ahol leng, borzong a levél
S fonnyadva söpri le a szél.
Madár szökik, borul a nap
S ő száll, száll s egyre súgja csak:
Előttem minden megremeg –
Inségnek hívnak engemet.
Forrás: A Természet 9.
évf. 22. sz. 1906. nov. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése