Holdas éjjel. A tar erdő
Oly borongó, szótalan.
Tán még mindig azt gyászolja,
Hogy a fénye oda van.
De mint hogyha varázs érné,
Im, mozdul a rengeteg.
A lombtalan cserje bokor
Összerezdül, megremeg.
Súgnak, búgnak a tar lombok
Új tavaszról szép regét
S langyos szellő járja által
Minden zugát, rejtekét.
Szellő, amely lenge szárnyon
Hoz édes, friss illatot
S azt suttogja: kék ibolyák,
Gyöngyvirágok nyíljatok!
Szellő, amely olvadó hót,
Jégvirágot eltemet,
Szellő, amely új reménnyel
Tölti be a lelkeket.
Új reménnyel, új vágyakkal
S fellélegzünk szabadon.
Ujhod tőle, úgy érezi,
Fáradt szív és tar vadon.
Mondjad szellő, hogy te benned
A bűverő mi lehet,
Úgy sejtjük, hogy véled jött el
A megváltó kikelet.
Forrás: A Természet 7.
évf. 14. sz. 1906. márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése