Bedőlt kis
sirhalom...tenger virág rajta.
Nyiló sok virágot öreg
asszony hordja.
Egy jó öreg asszony
minden este-reggel,
Fohászkodó szóval,
ájtatos lélekkel.
Kinek hordja néni azt a
sok virágot?
A legkedvesebbje hideg sirba
szállott?
Talán a férjének, fiának
a sirja,
Hogy igy ápolgatja,
elgondozza sirva?
Kinek adták ezt a
korhadt kis keresztet?
Szól az öreg asszony, a
hangja is reszket:
"Nem tudom, nem
tudom, hogy kinek a sirja,
Vén már a keresztje, név
sincsen rá irva,
Ami volt, az idő rég
lehordta róla..."
Mért ápolja hát ilyen
féltve, óva?"
"Valamikor hajdan,
valamikor régen
Volt egy szép, volt egy
jó, derék fiam nékem.
És elvitték messze,
idegen országba,
Idegen országba, nagy
háboruságra.
Buzgón imádkoztam
napról-napra érte,
Hej, nagyon hiába
imádkoztam érte,
Idegen országból nem
jött haza többet.
A vére pirosra festette
a földet.
Bús trombitaszóval ott
el is temették.
Messzi más hazába hideg
sirba tették.
Hátha ott valaki
nagymesszi országba
Virágokat ültet jeltelen
sirjára,
Hátha valakinek
résztvevő könnye
Hull ott is, arra a
drága, szent göröngyre
S ápolgatják, ugy mint
én ezt a sirt itten - - -
Áldja meg a porát a
jóságos Isten."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése