Mindent adott az ég neki:
a szeme fényes, mint a Nap,
keble hullámzik, mint a hab,
nádtermetét szél lengeti,
liliomlágyak kezei,
ajka tüzet szór,m int a gránát,
galambok hamva hinti vállát,
lába ringó gazellaláb,
lombok suttogják mély haját,
a hangja lankad, mint az árnyék,
tekintete türkizajándék…
Amerre lépsz, amerre látsz,
hordod szépsége viharát!
Mindennap szembejő veled
s eltűnik, int a fellegek!
Sokszor azt hiszed: tenger ő már,
amelybe nem hat le a búvár.
Sokszor villámlik két kezed
s érzed, hogy a teste meleg.
De ujjad testéhez nem ér,
mert teste nyár, de lelke tél!
Havas hegy, csillogó orom:
havát nem éri fel korom,
jegét nem oldja napsugár!
Virága csillagos gyopár,
magas növény,nem rejti illat,
csak fénylik, int a sarki csillag!
(Debrecen)
(Forrás: Napkelet 9. évf. 11. sz. 1931. november 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése