Horog
János egy este hasztalan mondta az asszonynak: „Elolthatod a lámpát!” A
menyecske akaratoskodott: „Fújja el maga!” A gazda mérgében a lámpára csapott.
Szétfolyt az égő petróleum s egyszerre lángban állt az egész ház. Reggel lett,
amire eloltották a tüzet. Reggel az asszony a gyerekek közt elgondolkodott,
hogy miért is nem akarta eloltani a lámpát… Persze, vidámabb tanulságok, esetek
is vannak Nyáry Andor novelláiban. Ilyen a Csutorás Vendel szomszédé, aki ugyancsak
túljárt Kopacsek vendéglős eszén: eltagadta, hogy megkapta a pénzét, -
tagadhatta, mert nem volt rá tanú. Pintér János meg a fiskálist tette lóvá
hasonlóképpen. Pintér gazda a pénzt – mind a négyszáz pengőt, amivel az
ügyvédnek tartozott volna – a templom új harangjára adta. „Hadd emlegesse meg a
prókátor, ha harangszót hall.” – Értő, paraszti vonzódással, aprólékoskodva
szemléli Nyáry Andor az embereinek tetteit-dolgait, a dunapentelei szomszédok
egy-egy komótos vagy ravasz cselekedetét. Kedveli az anekdotaszerű, jóízű karakterizálást.
Tartja a népiesség régi stílusát,mely azonban műnaivitásával néha mesterkélten
hat. Jobban bízik az ötletek tetszetőségében, a fordulatok érdekességében, mint
természetes írói ösztönében. A beszédes elevenséget, a jó színeket nem kell
nagyon keresnie. („Panni tejarcú, finomtestű leány volt, dereka hajlott, mint
az idei nád.”) Kár, hogy stílus az ilyenekben a közhelyeket sem kerüli el.
László István
(Forrás: Napkelet 9. évf. 10. sz. 1931. október 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése