Itt vagy tehát, megjöttél csakugyan
Te kedves új könyv,
díszes almanak!
Olvastam rólad, hallám híredet,
S alig vártam már, hogy meglássalak!
A mit igér a gazdag tartalom:
Sok szép versek, novellák s egyebek;
Mégis a képek s a
pompás kötés,
Majd meglátd, hogy legjobban tetszenek!
Ki gondolná, hogy egykor rongy valál,
Ha látja tiszta, hófehér lapod;
Ki hinné, hogy, ki tele irja ezt:
Nem a dicsőség szőnyegén tapod?
Hogy a kik ily varázsdalt zengenek,
S lelkökben ennyi szent s nagy eszme él:
Nem sors-kegyelt, dús, boldog emberek…
Pedig…! de csakhogy már megérkezél!
Örülök néked… pedig örömem
Hamar elmúlik szép álom gyanánt;
Valaki meglát és beléd szeret,
És elvisz, mint az eladó leányt.
Meglátogatnak ismerőseim,
Kik vannak minden rangon és nemen:
És kérnek tőlem „olvasni
valót”
Vagy csak felfogják szép egyenesen.
Vegyünk végbucsút egymástól azért,
Szép könyvem, új könyvem, isten veled!
Tapasztalandod: hogy csak ráfogás,
Mikép e faj titeket
nem szeret;
Oh dehogy nem! a nyájas olvasó
Egymás kezéből szinte tép, ragad;
Ha megbánja is bársony tunikád:
De legalább nem únod meg magad!
Jobb házaknál az is megeshetik.
Lesz ott pajtásod kisebb és nagyobb;
De biz azok nem értik nyelvedet,
Ha jobbra balra megszólintgatod.
Másutt meg lészesz egyes-egyedül,
Hol a falról mégcsak naptár se csüng;
Akkor türj…! s tudd meg: mi az únalom,
Melyet jó pénzért
ti hordtok nekünk.
S ne bánd, ha olykor kapsz fület, sokat,
Igy többet hallasz és többet tanulsz;
Az se busítson. ha pingálva lesz
Hölgy-képeidnek szép, hegyes bajusz.
Kárpótlásul az elbájolt leány
Szivéhez szorit, rajtad csókja ég,
Rád bizvák édes boldog titkai…
És nemkülönben – a tejes fazék.
De én is bízok most rád valamit.
Ha jártadban, költödben valahol
Ez vagy ama könyvemmel
összejössz:
- Mert vagy száznyolczvan oda vándorol, -
Mondd meg nekik: hogy szép az útazás
De öt hat év rá mégis tán elég…?
Viszontlátást szomjúzó lelkemet
Hátha már egyszer megenyhítenék!...
Szerencsés utat, szép könyvem! ha majd
Vén napjaidra rongyos, csonka, vak,
S versek, novellák koporsója léssz,
S iróid is végkép
meghaltanak:
Ne essék néked e dolog zokon.
Hálátlan a világ, - mellőz, feled…!
Jőj vissza bátran, befogadlak, és - - -
Hah! jön valaki, - most isten veled!
Forrás: Divatcsarnok 1. szám 1854. január 5.
