Kékkői BALASSA ANTAL báró ur, ki nagy őseihez méltóan, munkás életét tudományos buvárkodás, hazafias törekvések, és példás gazdálkodás nobile otiuma közt osztja meg, a jelen füzetek szerkesztőjéhez néhány becses, s már a 17-ik században nyelvünknek más nemzetek akkori nyelvállapotjához képest kitünő fejlettségét tanusitó költeménnyel ajándékozta meg, melyeket őseinek kéziratokban gazdag levéltárában felfedezet, s közlés végett a következő szives sorok kiséretében küldött be:
„Tisztelt szerkesztő ur! A magyar történelmi buvárlat leglelkesültebb bajnokának – HORVÁT ISTVÁNNAK előadásait volt szerencsém hallgatni. – Gyakran meglátogattam őt s midőn észrevevé őstörténelmünk iránti érdekeltségem- s lelkesülésemet, - a mi egyébiránt, úgy hiszem, minden magyarban megvan, - nyájas szivességgel adott bővebb s tüzetesb oktatást a történetnyomozásban, az okmányok olvasása-, megértése- s összevetésében. – Minél többször hallám, annál égetőbb lőn bennem a vágy: hazamenni Kékkőre s átfürkészni őseimtől rám maradt legkedesb tehát legdrágább kincsemet – az okmánytárt, s a tanév végével, mondhatom, rohamos szenvedéllyel fogtam a kutatáshoz. Fölhágytam, fölforgattam, átnéztem hevenyében mindent, a mi kezeim közé akadt. Egy alkalommal megpillantottam a rendetlenül felhányt irathalmot a zugba, odalépek, föleszek egynegyedrétüleg összehajtott csomagot; nézem… nézem, s nagy örömömre,a füzet magyar verseket tartalmazott! – Reszketeg örömmel olvastam végig az első költeményt, s midőn a végső verssorban olvasám: »Nevem versfejeknek kezdő betüjében«, s ezeket összeillesztvén, belőlök e két szót: »Balassa Bálinthé« látám kifejleni, örömöm határtalan lőn, el valék ragadtatva! S nem kelle-e végtelenül örvendenem? Hiszen az utolsó versszakaszban foglalt évszámból az tünt ki, hogy az ekkint történetesen fölfedeztem költő nem az a Balassa Bálint, kinek költeményeit oly gondos kegyelettel őrizi irodalmi történelmünk; ő jóval későbben élt, s róla, mint költőről sehol sincs emlités téve; véletlen fölfedezésem tehát régibb iróni számát szaporitotta s egy irodalmi kincset az enyészettől megmentett.
A kutatást azután kettőzött eréllyel folytattam, s szerencsés is voltam – egyéb érdekes okmányokon kívül – a költőnek több költeményére ráakadni; el is határzám azoknak kinyomatását, mitől ez ideig csak azon remény tartott vissza, miszerint sikerülend talán valahol nyomába jutnom a hiányzóknak, azonban reményem több évi szorgalmas kutatásom mellett sem teljesült, mi okon eltökéltem magamban: mind a két Balassa Bálint életrajzát kidolgozni s költeményeikhez mellékelve kiadni; azon leszek, hogy ez legalább a jövő tavaszon megtörténjék; addig is nem fog tán „Hazánk” diszére homályt vetni, ha tisztelt szerkesztő ur II. Balassa Bálintnak ide csatolt három költeményét – míg t. i. a többi megjelenik, - t. olvasóival előlegesen megismerteti Pest, nov. 30. 1857.
Őszinte tisztelője
báró BALASSA ANTAL
Szerelmi dal
Bujkálsz, s nyilván van szépséged,
Minthogy fénlő dicséséged
S ékességed jelent téged.(1)
Ámbár titkos rejtegedben
Bujjál kősziklás helyekben
S vad erdőkben, nem maradsz benn.
Lopó tolvaj magam lészek,
s arra mesterségim készek,
S rólad tészek, drága fészek.
Arany fészek te vagy, szívem,
Légy csak úgy, mint kezdted hívem,
Rubint kövem, drága mivem.
Soha más helyen nem hadlak,
Üzlek, míg föl nem talállak.
Hozzám várlak, szivben zárlak.
Szaladsz; nem gondolsz, hogy intlek,
Mert ha futsz, eséstől féltlek,
Várj meg, kérlek,m ajd elérlek.
A te szivedet eleszem,
Ha megkaplak, szerelmesem,
S nagy kegyesen(2) belém teszem.
Bátor oly légy, mint a gyors őz,
Venusnál fényesebb szép szüz,
Lábam megüz(3), szívem meggyőz.
Akár sebes, mint kilőtt nyíl,
S föld gyomrából kirekedt szél,
Szívem az czél, s téged elnyél.
Lássad, akárhová szaladsz,
Engem még is el nem haladsz,
Nálam maradsz, hiv szivet adsz.
Indulj, ha van hová menned,
De holtig kell velem lenned;
Mit kell tenned, föl kell venned.
Nincsen neked oly vad helyed,
Hun szívem ne volna veled,
Mert szép melled, fészkemmé lett.
Tovább el nem mehetsz tőlem,
Mert hiv szivedet kerülöm(4),
Hogy már velem, azt kedveljem.
Hadd már, én is jó kedvedben,
S megnyugodjam szerelmedben,
S maradjak ben, hiv szivedben.
Élj örökké drága virág,
S polusnál fényesebb csillag,
Rozmaring ág, szerelmes láng.(5)
CANTIO*
Bátorítsad benne bizó bús szivemet,
Ki engem teremtél s megváltád lelkemet,
Szent nevedért viszem pogányra véremet,
Kérlek oltalmazzad mocsoktól hitemet.
Az te szent nevedben kötöm föl kardomat,
Indulok szívesen s eresztem zászlómat,
Segitségül hivom hadverő uramat,
Áldja szerencsével elkezdett utamat.
Lehetetlen nálad nélkül az vitézség,
Pogányok szivében csak az vakmerőség,
Átkod bocsásd rájok, rontsa meg erősség,
Velünk áldás járjon s hadverő dicsősség.
Áronnak is száraz vesszeje virágzott,
Vitézség sok gyenge karokból csirázott,
Hatalmodból kis nép soktól prédát hozott,
Ha szent nevedben járt s hiv szivvel áldozott.
Sokat vonszon préda, én nem megyek azért,
de nevedért, igaz anyaszentegyházért,
Sok szegény özvegyért, ártatlan árváért,
Hazám s házam népe megmaradásáért.
Se éles tőrömben, se könnyü lovamban,
Erőmben sem bizom, de szent hatalmadban;
Csalatik, ki bizik emberben s magában;
Ha szerencsét engedsz, te neved lesz abban.
Áldj meg és oltalmam halálos vétektől,
Rabságtól s véletlen károk esetektől,
Rőt szégyenvallástól, csonkító sebektől,
Mennyei seregek megmentnek ezektől.
Bizom reád magyar királyfejedelmemet,
Pogány tüze miatt elpusztult földemet,
Zászlóm alatt lévő nemes seregemet,
Házam népét és rád bizom mindenemet.
Arra métók vagyunk, hogy büntetsz bennünket,
Adjad térésünket, szánd meg esetünket,
Vedd el ostorodat s törüld el bününket.
Látod elbontá az pogány az földünket,
Tüzzel megemészté sok eledelünket,
S kard s tüz alá veti keresztény népünket;
Vérszopó eb alá ne vesd életünket.
Inkább, - ha meg nem szünt haragod, kezedben
Essünk, mint más által tett büntetésedben,
De sok özvegy árva szüz jusson eszedben,
S egyházak rontási, s juttass kegyelmedben.
Nagyobb szent irgalmad világ büneinél,
S egy igéd pogánynak minden erejénél,
Ne hagyj diadalmat kevély kezeinél,
Plántálj hived által rettegést szivénél.
Tudom hatalmadnak ez is egy ostora,
Hogy látszik töröknek s tatárnak sátora:
Eljön Basiliscus tapoltató óra(6),
Midőn változtatod gonoszunkat jóra.
Hadd érjem hazánknak megszabadulását,
de ha most lelkemnek testtöl elválását
Fegyverrel rendelted, add vigasztalását,
Színed előtt mennyben szentekkel szállását.
Ezer hatszáz hatvan három esztendőben,
Hirtelen irám ezt háboruidőben,
Lest Nyitra vizénél állván egy időben:
Nevem versfejeknek első betüjében.
* * *
Ének
Deus propitius esto mihi peccatori
Az elmult esztendők
Meg nem térő idők
Fordulának eszemben;
Látván büneimet,
Kikkel Istenemet
Bántottam életemben,
Tőlök megrémülék,
S uramhoz fordulék,
S így könyörgök szivemben.
Isten, ki kezétől
s gondviselésétől
Minden függ s tápláltatik,
Kerek föld, magas ég,
Tengeri szélesség
Mozdul s forgattatik;
Minden halál s élet
Szerencse s történet
Tőle igazgattatik.
Kegyelmes természet,
Ki mordon nem nézhet
Az töredelmes szűre,
Ohajtásom halld meg,
Esetemet szánd meg,
Ne tedd kérésem félre.
Mutasd irgalmadat,
S bocsásd harmatodat
Reám megaszott füre.
Bün förgetegében
Mint hajós szélvészben
Rémült lelkem hányatik,
Nagy veszélyre szorult,
Majd elvesz nyomorult
Ha te nem segited,
Szegényt félre veted,
Egyébhez nem bizhatik.
Csak te vagy reménye;
Ködbe merült fénye
Általad derülhet föl,
Elüzvén homályát
Régi ragyogványát
Kedvvel virraszthatja föl.
Szine csökkentsége
S holt elevensége
Általad éledhet föl.
Érdemlek büntetést
S kemény számkivetést
Igaz ítéletedtől,
Mert ellened véttem
S tilos utra léptem
Törvényes ösvényedből.
De már visszatértem,
S bocsánatot kértem,
szánj kegyelmességedből.
Ha füled meghajla,
Mihelyt egy szót halla,
keresztfán az latortól,
Látván töredelmét,
Büne engedelmét
Nyeré tőled azontul;
Hallgass meg engem is,
S könyhítsed lelkem is
Az érdemlett ostortul.
Mondjad, már megszántam,
Mert ösmertem s láttam
Töredelmét szivednek,
Rajtad könyörültem,
Elmostam s törültem
Undokságát bünödnek,
Lelked már megszépült,
Ruhája elkészült
Mennyei örömödnek!
Kiért én is áldást
Nyujtok s hálaadást
Neked én Istenemnek,
Mondván, legyen áldott,
Ki kegyelmet adott
Számkivetett fejemnek,
Hogy többé ne vétsen,
Veled egyetértsen,
Adj oly erőt lelkemnek.
* * *
Ezerhatszáz után
Hatvankilencz folytán
Aratási időkor,
Madarak zengése
S az vizek csörgése
Fölserkentvén hajnalkor,
Az Vág vize partján
Egy fölnőtt kősziklán
Igy imádkozám egykor.
(1) Legyen szabad figyelmeztetnem a nyájas olvasót a harmadik verssorokban levő középrímekre, melyek egyébiránt régibb költőinknél nem ritkáká; előfordulnak a latin rímes verselésben is, ilyen a többi között az Omni die die Mariae” szent ének. Jelenleg különösen Arany János gyönyörü költeményeiben akadunk müvészileg sikerült középrimekre.
(2) Nagy kegyelettel.)
(3) Utolér.
(4) E versszak két utolsó sorának talán ez az értelme: hiv szivedet körülveszem, hogy kedveljem azt, azaz: örülhessek annak, hogy már velem van.
(5) A másik két költeményt a mélt. b. ur szivességéből a jöv füzetben közleadjuk.
(* A költő világi tárgyu költeményeit úgy szerkeszté, hogy a versszaok kezdő betüiből saját neve tünjék ki; e szokásáról egyik költeményében így nyilatkozik:
„Azért irtam elől vagy utol nevemet,
Hogy más magáénak ne mondja versemet.”
E két sorból egyszersmind kiviláglik, hogy idézte a költészet szépen virágzott; de más részről azt is gyanittatja, hogy itt-ott műorzók is találkoztak.)
(6) Basilicust eltaposó óra; én legalább úgy értem. A kéziratban így áll: „Eljön Basiliscus Tapoltalo óra.” Ha valaki helyesb magyarázatát tudná, legyen szives közölni velem.)
Forrás: HAZÁNK időszaki folyóirat. Szerkeszti Török János, a Magyar Academia tagja. Első évfolyam. 1868.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése