Valaki, miután apja kitagadta, kitanulta az orvosi
mesterséget, majd őrültté lett apját, akiről a többi orvos már lemondott,
orvossággal meggyógyította,és ezért az ismét visszafogadta családjába. Ezek
után az apa azt kívánta tőle, hogy őrültségbe esett mostohaanyját is gyógyítsa
meg, de miután kijelentette, hogy erre képtelen, újból kitagadta.
- Semmi új és semmi meglepő nincs abban, bírák, amit apám
most itt művel, hiszen nem először ragadtatja magát haragjában ilyesmire, hanem
már a keze is rájár erre a törvényre, és bennfentesként áll ez elé a bíróság
elé. Legfeljebb az a szokatlan szerencsétlenségemben, hogy a vád nem is annyira
én magam ellen irányul, hanem félő, hogy inkább a mesterségemért kell
bűnhődnöm, mert nem mindenben tud eleget tenni apám parancsainak. De ugyan mi
sem lenne nagyobb képtelenség annál, mint parancsszóra gyógyítani, mit sem
törődve azzal, hogy képes-e az orvostudomány rá, csak mert apám így akarja.
Bárcsak ismerne olyan orvosságot az orvostudomány, amely nemcsak az őrülteket,
hanem az igazságtalan haragosokat is észhez térítené, és apámat ebből a bajából
is kigyógyíthatnám. Mert íme, elmebajának tünetei nyomtalanul elmúltak,de a
haragja annál hirtelenebb. S ami a legrosszabb, mindenki mással szemben józanul
viselkedik, csak irántam, aki meggyógyítottam, mutatkozik őrültnek. Nézzétek,
milyen fizetséget kapok tőle a gyógyításáért. újból kitagadott, és másodszor is
kivetettje lettem családomnak, s miután rövid időre visszafogadott, most annál
nagyobb csúfságomra szolgál, hogy többször is elűztek az apai házból. Pedig olyan
dologban, amit megtehetek, nem várok parancsra: hívatlanul jöttem legutóbb is,
hogy segítsek rajta. De ha egyszer végképp lemondtak valakiről, akkor annál én
már kísérletet sem akarok tenni. Ennek az asszonynak az esetében pedig
érthetően még bátortalanabb vagyok, hiszen számolok azzal, mit kellene apámtól
elviselnem, ha nem tudnék eredményt elérni, hiszen így is kitagad már, pedig
még csak hozzá sem fogtam a gyógyításához. Bánkódom hát eléggé, ó, bírák, a
mostohaanyám miatt is, hiszen derék asszony, és súlyos az állapota, az apám
miatt is, akit az asszony sorsa keserít el, de leginkább mégis magam miatt,
mert engedetlennek tarthatnak, és mert nem tudom végrehajtani azt, amit megparancsoltak
nekem, akár a betegség súlyos volta, akár a tudományom gyengesége az oka. Mégis
igazságtalannak érzem, hogy a kitagadás jusson osztályrészül annak, aki nem
vállalkozik olyasmire, amit nem tud véghezvinni.
Hogy milyen indokokkal tagadott ki apám már első ízben is,
azt a jelenlegiekből könnyű elképzelni. Azokra – úgy gondolom – minden védőbeszédnél
ékesebb választ adott azóta eltelt életem. Amikkel pedig most vádol, azoktól,
amennyire csak tudom, tisztára moshatom magam, ha dióhéjban elmondok nektek
egyet-mást magamról. Mert én, a fékezhetetlen és engedetlen, aki szégyent
hoztam apámra, és csúfságot tettem családommal, úgy véltem akkor, hogy annál
kevésbé kell magyarázkodnom, minél inkább erőlködött, és minél több rosszat
kiáltott rám apám. Miután eltávoztam hazulról, abban bíztam, hogy
legilletékesebb bírám és legigazságosabb ítéletem jövendő életem lesz, mert
bebizonyíthatom, mennyire nem voltak helytállóak apám vádjai, hiszen minden
foglalkozás közül a legnemesebbet űztem nagy buzgalommal, és a legkiválóbb
emberek társaságában forogtam. Előre láttam és megsejtettem, hogy ha majd apám
igazságtalan haragja elpárolog, belátja, mennyire hazugok voltak a fia ellen
felhozott vádak. Akadtak is néhányan, akik mindezt már az őrültség
előhírnökének tartották, a fenyegetőzéseket és ingerült kirohanásokat a
hamarosan kitörő baj tüneteinek hitték, akárcsak az esztelen gyűlölködést és a
kérlelhetetlen ítéletet, az előrángatott rágalmakat, a vészjósló bírósági
eljárást, harsogó dühét, egyszóval mindent, amit epétől fortyogó haragja
felidézett. Ezért is sejtettem előre, hogy hamarosan szükségem lesz az orvosi
tudományra.
