A patak úgy csap zajt, komédiát,
mint a tanév végén a víg diák,
ki városból vidékre megy haza
s tarisznyájában tréfák halmaza.
A patak szülőanyja nem a hegy.
A patak mindég vissza, hazamegy.
Nem bántja sem gát, sem szerencse-kegy,
mindég biztos, mert mindég hazamegy.
Nemcsak biztos, de vidám harsogó,
ugródeszkája minden zuhogó.
Néhol feljajdul s tajtékkal kicsap,
könnyében szivárvány van s nincs iszap.
S mert nincs iszappal tele kebele,
ha hószínlábú lányka lép bele,
nem piszkítja be: pillanat alatt
piros csókot cuppant rá s elszalad.
Bátran kacag, egészséggel jajong,
ha belehull korhadt ág, holt falomb,
rothadt vadalma s más élet-szemét:
a ritmusából nem veszt zenét.
A szíve pisztráng-pajkosan dobog,
hajsátra borzas-boldogan lobog.
Ha behajtják dolgozni a malomba,
ott is belékacag a fájdalomba.
Ha gyárba küldik: gépek csúnya piszkát,
munkásokkormát mossa s újra tiszták,
kifut, kövek közt hempereg, viháncol
s víg gyónással minden szennyet kitáncol
Igy szép! Szívének így van igaza!
Pataklábbal én így megyek Haza.
Nem fontos, merre zúg a Tengerem.
Szebb emberségem hazaterelem.
S ki hazamegy: munkája, könnye, csélcsap
csatangolása, naplopása célt kap.
Ki hazamegy: barátja fűnek-fának,
tavasznak-télnek, csillagnak-családnak.
Siralomvölgyből egy ezüstszalagnyi
sáv megzenésül, még csak bír szaladni.
Ki nem megy haza: mint mocsár, halálig
poshad s még gyöngye is iszappá málik,
nincs mersze jajt, kacajt kiáltani,
unalom lanton új hírt váltani.
Ki nem megy haza: mint a Szaharában
bukdácsoló folyó, teng-leng magában
s beissza bánat-kétely és homok.
- Mondd, földi vándor, hol van otthonod??
ford.: Jánossy Margit
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése