2017. okt. 10.

Mécs László: Vándor, mondd, hol van otthonod?



A patak úgy csap zajt, komédiát,
mint a tanév végén a víg diák,

ki városból vidékre megy haza
s tarisznyájában tréfák halmaza.

A patak szülőanyja nem a hegy.
A patak mindég vissza, hazamegy.

Nem bántja sem gát, sem szerencse-kegy,
mindég biztos, mert mindég hazamegy.

Nemcsak biztos, de vidám harsogó,
ugródeszkája minden zuhogó.

Néhol feljajdul s tajtékkal kicsap,
könnyében szivárvány van s nincs iszap.

S mert nincs iszappal tele kebele,
ha hószínlábú lányka lép bele,

nem piszkítja be: pillanat alatt
piros csókot cuppant rá s elszalad.

Bátran kacag, egészséggel jajong,
ha belehull korhadt ág, holt falomb,

rothadt vadalma s más élet-szemét:
a ritmusából nem veszt zenét.

A szíve pisztráng-pajkosan dobog,
hajsátra borzas-boldogan lobog.

Ha behajtják dolgozni a malomba,
ott is belékacag a fájdalomba.

Ha gyárba küldik: gépek csúnya piszkát,
munkásokkormát mossa s újra tiszták,

kifut, kövek közt hempereg, viháncol
s víg gyónással minden szennyet kitáncol

Igy szép! Szívének így van igaza!
Pataklábbal én így megyek Haza.

Nem fontos, merre zúg a Tengerem.
Szebb emberségem hazaterelem.

S ki hazamegy: munkája, könnye, csélcsap
csatangolása, naplopása célt kap.

Ki hazamegy: barátja fűnek-fának,
tavasznak-télnek, csillagnak-családnak.

Siralomvölgyből egy ezüstszalagnyi
sáv megzenésül, még csak bír szaladni.

Ki nem megy haza: mint mocsár, halálig
poshad s még gyöngye is iszappá málik,

nincs mersze jajt, kacajt kiáltani,
unalom lanton új hírt váltani.

Ki nem megy haza: mint a Szaharában
bukdácsoló folyó, teng-leng magában

s beissza bánat-kétely és homok.
- Mondd, földi vándor, hol van otthonod??

ford.: Jánossy Margit
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése