Ülünk anyámmal. Jó az esti csönd
és jó a kályha, jó a könyv, a villany.
Kint rakoncátlan téli szél dühöng,
a lámpa egyszer szédelegve villan
s kialszik. Kezem kapcsolót csavar,
a sír-sötétben nő a zűrzavar,
tetőnk úgy döng, mintha az ördögök
már koporsónkra dobnának rögöt,
a szív szorong és fényt szomjazva lázad,
felforgatjuk fényforrásért a házat,
míg meglelünk egy karácsonyfa-gyertyát
s szívünk, melyet képzelgés réme vert á’
örül, midőn a fény előkerül.
Ülünk a kezdetleges fény körül.
Merengek. Mily jó, milyen emberi
ez ócska láng, mely éjünk elveri.
Ilyennél ültek tán a Betlehem
istállójában azon éjjelen,
vagy ilyennél se, csak egy pisla mécsnél,
vagy csillafénynél, míg a kesernyés Tél
elolvadt egy kis édes gyermek-arctól
s a jég korszak eltünt a lelki harcból.
Lám, lám elég egy vezeték-hiba
s egészen tisztán idefénylik a
kiolthatatlan betlehemi Csillag.
Merengek, míg a gyertya lángja villog,
Május volt egyszer, füttyös mámor, illat,
gépkocsin mentünk egy falu előtt,
utunk átszelt egy libalegelőt
és elütöttünk egy kicsiny libát,
a Julcsa néni nagy nagy galibát
csinált és szörnyű átkát szórta ránk ott,
de mink nevettünk, nem látván hibánkat
rohantunk gőggel és fölényesen,
nem telt el egy perc tizedrésze sem
s árokban voltunk, vigyorgott felénk
a halál a község tulsó felén.
Elég volt egy kicsiny kerék-hiba
s már utólért a megsántult liba
a többi tízzel s utólért a sánta
vén Julcsa az, ki vesztünket kívánta,
fogatlan szája már szidásra áll,
de hirtelen egy rossz szót sem talál,
mert megpillantja vérző homlokom,
tépdesni kezdi keszkenője gyolcsát
s kötést csinál, mint régi jó rokon.
Karácsonyfáján száz vihar sepert át
s nem érhették el vágyuk, hogy kioltsák
szívét, e piros karácsonyfa-gyertyát,
amely Jóság-országból csöppnyi hírt ad.
s most a két ökör, mely jármot ingat
s kihúzza sárból gőgös gépkocsinkat.
Merengek. Vas-, acél-, arany-kevélyen
rohant a Bábel-gyors egy nyári éjben
száguldott zengőn a Huszadik Század
fekete füstje, korma égre lázadt,
nem tisztelt mást, csak haladási törvényt
- s Szarajevonál motorhiba történt:
belezuhant egy pokol szakadékba,
úgy szét ment, mint a mesebeli béka,
tizennégy millió halott maradt ott,
országok törtek össze, mint cserép,
mint országos vásárban bamba barmok,
humanizmus s más rakéta-szavak
feketék lettek, mint pokol-salak,
zsidók fogták a Pápa köntösét:
oly sűrű lett a Földön a sötét,
de meghallottuk, hogy jövőnk dalol,
s előkapartuk a romok alól
a Bibliát s az ócska Bibliából
a Bábel-gyorsból szemétként kitett
karácsony-gyertyát, gyermek-víg hitet
s a jóságot! Meggyújtjuk, lengve lángol
s a romokból sorsunk lassan kilábol.
Merengek. Mormogom magamnak is,
másoknak is: világszép szerkezet
a tested, az agyad, szíved, kezed,
de sunyi módon jön egy kis hamis
motorhiba,
midőn sétálni mégy, vagy moziba:
húsmérgezés, rák, alamuszi meghülés,
vagy vezeték-hiba: agyszélhüdés,
sötét lesz, megfoszt minden fénytől és
üvöltesz: „Mehr Licht, több világosságot!”
gyujtogatod kedvenc lámpásaid:
Homerost, Goethet, Kantot, Bolyait,
de felgyujthatod egész volt világod,
örök marad a sötétség s a gyász!
Vigyázz,
ha összeroppan szíved, májad, csontod
s lelked kilép ruhából, testi mezbül:
gyujtsd meg hamar a régi gyertya-csonkot
s így menj halál úr országán keresztül.
ford.: Jánossy Margit
(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése