Egy szép májusi éjtszakán az égből lehajlott
a mindenható Költészet aranyrúdja
és vállamat érintette.
Amegnyilatkozott égről a Múzsa hatalmas
rózsákat dobált a földre, hogy azokat
fölszedve bokrétába kötözgessem.
Hogy azok után meghajolna előttem
minden Tér és Idő
és kitárná valóját a mindent izgató Misztikum
Leendve pedig egy különös új világ első alapköve.
Most vakon megyek, sírva keresek az égi rózsák
után,mely nekem adatott osztályrészül,
hogy összeszedjem.
Csak lassan, félve botorkálok
sírva-síratva a drága rózsákat –
az ösztönöm vezet.
(forrás: Bartalis János:
A mezők áldása – Révai 1942.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése