„Lányok, lányok, boszorkányok,
mindnyájokra fittyet hányok”,
mondod százszor,mondod, mondod
- s egyébre sincs nagyobb gondod:
mint surranj ki a szobából,
a barátság asztalától,
titkos szálak húznak, húznak,
rejtekéből egy kis blúznak,
rejtekéből egy kis szívnek
(s várhatnak az örök sínek!)
Elindulsz vadász-kalandra
s vadászol egy kis galambra.
Elindulsz a messzeségnek
ahol tábortüzek égnek
s várhat bajtárs, babér téged:
babonás szempár eléget.
Elindulsz a végtelennek,
vitorláid vígan mennek,
s apró sóhaj-szelek szárnya
vitorláid visszarántja.
Elindulsz az Isten útján,
lelki hősök nagy tejútján,
s odaállnak holdvilágnak,
közted s Isten között állnak
holdmosollyal, édes arccal
s készen vagy a lelki harccal.
Van nekik pár gödröcskéjük:
megbotolsz s úgy hullsz beléjük.
Van nekik egy mosolygásuk,
mely nem terem sehol másutt:
azt tűzöd a kalapodra
s annak maradsz mindég foglya.
Földi röptű cifra szárnyok...
Lányok, lányok, boszorkányok.
Fiúk, fiúk gyöngyvirágok.
Akasztófa-, mákvirágok,
de fejükben új világok
magvacskái gömbölyülnek,
harcok forradalmak gyűlnek
vér-gyökérrel a világot
körülfonják, törzsük: átok,
de gyümölcsük mindig áldott.
Fiúk, fiúk gyöngyvirágok,
Lányok, lányok, boszorkányok.
(forrás: Mécs László: Anya
kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése