Tavasszal Pesten bandukoltam
a nagykörúti forgatagban,
s valahonnan szép süldő-lányok
jöttek sietve, majdnem trappban,
nagy lendülettel piros-szépen
s megvallom, mindez tetszett nékem.
Mindenkézben virágos ág volt,
másik kezükben hosszú spárgán
félméter széles nagy léggömbök
lengtek lilán, pirosan, sárgán,
zölden, fehéren, barnán, kéken
és mindez nagyon tetszett nékem.
Mögöttük fehér-pillangós, nagy
bóbitával ment az apáca,
nem ecet-arccal s nem oly szívvel,
mely a gyermek-vágyat kijátssza:
vastag anya-szövetben, kékben.
Megvallom, ez is tetszett nékem.
Szép a vidámság, tavasz-jókedv,
szép a virágos tavasz-álom,
ha valaki vigyázva virraszt
és féket tart szeretet-szálon:
ne bukjon el a láb a vétken!
Bor, tréfa, báj így tetszik nékem!
Valamikor víg tavaszomban
így jártam én is, ó bevallom,
egész májusfákat cipeltem
s szívem lengett, mint bíborballon
minden magyar-lakott vidéken,
és mindez nagyon tetszett nékem.
Barátaim reszkettek értem,
a püspökök aggódtak értem,
nem látták, hogy mögöttem Jézus
járt titkon és bármerre tértem,
szeretetből volt gyeplőm-fékem:
én tudtam s nagyon tetszett nékem.
... A süldő lányok elsiettek,
felálltam egy körúti padra,
hogy lássam még, miként libegnek
léggömbjeik lengőn, dagadva
zölden, pirosan, sárgán, kéken
s kimondhatatlan tetszett nékem.
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése