Őszi bánat, csendes, szelid virág,
Úgy körülölelted szívem.
Kicsiny királyok. Minden virágod,
mintha mosolyogna nekem.
Az ősz, a szív: véres két árny.
Sokat jártam az emberek között.
Ifjú vagyok, csendes imám.
Nem is hiszitek- de hát kinek,
Kihez beszélek?
Dús a hajam és puha, mint a selyem,
puha, lágy, lágy, lágy.
Szép hang ez, amit megütöttem. Szép.
Csendes október, mély, mint a folyam s a harang.
Megérinteném a szívnek egy húrját.
De fáj, fáj. S a vad zivatarban
eldurvult a kezem. Nem kén most
írnom. Rajt még a vér s a sár.
(forrás: Bartalis János:
A mezők áldása – Révai 1942.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése