Tanya. Itt minden józan és okos.
A tavasz-láz nagy gondot nem okoz.
A szél elfújja a fölösleget
virágból, vágyból. Aki emleget
csókot: csók-rétre megy ki éjjel és
szakít. Fán, földön fogamzás – szülés.
Csikó lesz minden sárló nyerítésből.
Minden: célt szolgál, józan és okos.
Cserjés csalitban terem a fokos,
jó zsíros földben érik a kenyér,
kárászt hizlal a lassú-lusta ér,
gyümölcsöt dajkál zöldség-ágyas ág,
- s mint örökös virágú furcsaság,
meddő Vágy, él a tanítónő köztük.
A haja ősz, - a teste fruska-szűz.
A mélabúja hó, a szíve tűz.
Magányos. Árva. Nincs kit féltnie,
etetnie. Nincs néki senkije.
Nem egy társnője már rég nagyanya,
- őt most is, őszen az egész tanya
apraja-nagyja így hívja: kisasszony.
Keletre néz az egyik ablaka,
ott sejlik az ezeregyéjszaka,
ott messze édesülnek a mesék,
egy királyfi keresi kedvesét...
A másik ablaknapnyugatra néz,
hol hírvirág nő, mámor-ízű méz,
hangversenytermek, Pest, Milánó, Páris!
Első díjat nyert versenyzongora
a két ablak közt. A tanya pora
hiába száll rá. Mint mély titkú tó,
oly rejtélyes: fekete gyóntató.
Ha esti érben híznak a halak
s a csorda port ver az ablak alatt,
a zongorának gyónik a kisasszony.
A Hold a sötét kis szobába lát,
ő zongorázza Grieg Solweig-dalát.
A vágyás várás, be nem teljesült
szerelem zeng az éjbe elmerült
hízó tökök, borjak, bölcsők felett.
- S valahol messze, messze napkelet
táján varázslat fogja a királyfit.
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése