Nem tudom, hogy mi éri lelkemet, ha édes
merengés fog el.
Lehet egy mosoly reppen ajakadról felém
és olyan némán, meghitten száll felém, mint a tavaszi
szellő rózsa-szárnyán, ahogy száll az akácok illata.
Lehet egy mosoly reppen ajakadrólfelém.
Lehet, egy nekem küldött csókod suttogása veri fel
lelkem aluvó álmait.
Azért szakad meg egyszerre a csend és vándorolok,
képedet keresem, a fák rám hajolnak és a
virágok szirmaikat hullatják.
Lehet egy nekem küldött csókod veri fel lelkem
aluvó álmait.
Azért kereslek Téged.
Lehet egy sóhajod száll elém: utána vágyakozol.
Azt érzem én. Azért olyan bús és epekedő arcom.
Tovább indulok. Kereslek.
Nem tudom, miért kereslek,
Lehet utánam vágyakozol, azért kereslek.
Ej, jól tudom, hogy nincs számomra se mosolyod,
illatos csókod se keres.
Csak a szívem ámít, hiteti el velem.
Jól tudom, hogy rég nem szeretsz s el is feledtél már.
És hogy elhagytál engem
azért kereslek.
Búgok utánad, mint vadgalamb a párja után
De oly jól tudom, hogy ne jössz meg soha,
hiába kereslek.
Csak az a hitvány húsdarab nem tudja.
(forrás: Bartalis János:
A mezők áldása – Révai 1942.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése