A vásárból kis gyermekek jönnek
abroncskarikát hajtva.
A sátor előtt falusi paraszt borotvára alkuszik.
A kosárárusnő kosarait rendezi az út szélén,
míg a férje rám bámul.
A vásárból meleg zsibongás moraja száll
és a délutáni szél meglebegteti a sátrak ponyváit.
Megkondul a toronyóra és megüti a hármat.
Egy alacsony ház nyitott ablakán a gramofon szól,
amott pedig három jókedvű zsidó reggel óta
vásott kuplékat énekel.
De a vásári zaj elnyom minden kirívózenét.
Csak meleg bágyadtság úszik, min széles, lomha uszály,
a fülledt, szagos vásártér felett.
Az izgatott hangulat közepett csak a rendőr áll
nyugodt méltósággal az őt közepén.
Némán elrévedez a vásártér rajzó tolongásán,
Csak az érkező kocsik zavarják nyugalmát,
amelyeket felemelt kézzel csendesebb járásra int.
Nekem borzasztóan tetszik ez a néma szemlélődés.
Valami különös izgalom fut végig hátam közepén
egy ilyen élet látásán.
Hangtalan, sóvár, elfojtott vágyakozással élni
az út közepén – órákig nem megy ki e gondolat
fejemből – és rendőr szeretnék lenni.
(forrás: Bartalis János:
A mezők áldása – Révai 1942.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése