Az utca népe utat nyit neked
s víg fintorában bamba borzadály van.
Úgy mégy, mint hogyha láthatatlan hintó
himbálna, melynek rúdja a kereszt,
mit őrangyalod vonszol. Senki sem
tudhatja mért s hogy mért fontos neki
a benned rejlő szent Misztérium.
Mögötted meg a Sátán megy vigyorral,
embernek rejtve zengő rézdobokkal
s ezer ördögnyi maskarás menettel.
Igy mégy szegényke! Hol a mátkaság
legelső csók-fecskéje, mely kitárta
a más számára elrejtett Tavasznak
minden titkát? És hol a lepkeraj,
mely szívedtől egy másik szívig rajzott
sűrűn, míg összeállt az álmok hídja,
melyen két lélek sétált meztelen?
És hol van a mézeshetek varázsa,
midőn felhők tőgyéből mézet fejtél,
s folyók medrében méz-habok csobogtak?
Lám kifutottál kurta tavaszod
szféráiból, himbál a láthatatlan
hintó sörét szorongás-kerekén.
Mégy, mégy szegényke! Benned barna káosz
vad titka rejlik, fejlik, alakul:
s lehet, hogy Isten-arcú szent mintáztatik
most benned, égnek, földnek öröme,
- lehet, hogy Káin, Júdás, Néró, Heródes,
vagy más ily szörny s az a tragédiád,
hogy úgy fogod szoptatni és szeretni,
mint hogyha népek Messiása volna!
Mégy, mégy az utcán, s lám csak térdre hullnak
előtted két oldalt a házak egytől-
egyig, mind! mint a betlehemi barmok.
Miféle csillag az, mit csak te látsz most
és mosolyogsz rá? Bethlehemi csillag?
Csak mégy felé, Isten-rendelte kínnal,
hogy anyaságod gyémánt barlangjában
világra hozzad májusod gyümölcsét!
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése