Arca piros-pozsgás, hímes mézeskalács nem démoni varázs,
Dereka jó darab tavaszi földdarab, dereka nem darázs.
Oszloptartó szűz ő: élő faderékből baltával kivágva,
őrajta ragyogón, biztonságban nyugszik a ház Tisztasága.
A párolgó trágyát vidáman kaparja a sertések alól
s dalol, ő szapulja szennyesünket s dalol, padlót súrol s
dalol,
akár vidám kútból, akár szomorúból hord vizet: énekel,
mindegy neki napfény, zápor vagy zimankó, hajnal vagy
éj-lepel
Mindegy az, hogy szent vagy világi a nóta, nótázik, nótázik,
hogy a tekenőben templomi gyolcs,avagy fehérnemű ázik,
mindegy neki: csalánt szedni a kacsának, vagy virágot szedni
mindegy neki: krumplit kapálni vagy piros tulipánt ültetni.
Nem bántja a világ. Ujságot nem olvas. Falujába gondol,
eped egy hír után egy-egy temetésből vagy lakodalomból.
Minden vágya ennyi: egy bálban ott lenni,a búcsún ott lenni,
gyónni, búcsút
nyerni,kis húgának mézeskalács-szívet venni.
Szeretője nincs még. Ezer rügyen kotló almafának látszik.
Melle tej-gyümölcse jövendő anyaság reményével játszik.
Tavasszal kinyílik, ősszel lombot hullat,s anyai fájásból
új szegény születik. Nem esik az alma messze a fájától.
Lábujjhegyen lépked a gazdája körül (költő a gazdája,
mint a rádió-rúd: ővele társalog a világ négy tája,
négy égtájjal beszél, termékenyít, szépít, szívekbe lapózva
- s magányos, magtalan, akár a rügytelen nagy rádiópózna.)
Kisbúcsúra készült, három egész éjjel nem aludt miatta,
mikor nem mehetett, három napon, három éjjelen siratta.
S mikor mégis kapott mézeskalács-szívet valami vitéztül:
dalba kezdett menten s megint ábrándozik, nagybúcsúra
készül.
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése