Egy éjjel megjő a meséből
a csillagos hattyúfogat,
megáll a kis házatok előtt,
s valami titok szólogat.
Csak menj!
Kivirul korhadt kerítéstek,
ibolya nő a háztetőn,
különös madár énekel
az ablaknál ébresztgetőn.
Csak menj!
Felébredsz lányos nyoszolyádon
és kirepülsz az ablakon,
(az álmok éje csillagos),
repülsz a hattyú-lovakon.
Csak menj!
Pár perc... az égről mind elfogynak
a csillagok... Megjózanúl
az ég: nappal leszen...
Te bámulsz fájón, szótlanúl.
Csak menj!
Nézed: az életországútján
ekhós szekér megy: a Család...
(Ó csillagos hattyú-fogat!)
Dalt dúdolsz: az anyák dalát.
Csak menj!
Lassacskán visznek a lovacskák,
egyik fehér: a szeretet,
másik sötét: a fájdalom,
véred keni a kereket...
Csak menj!
Az éjszakából nem marad meg
csak a te csillagos szemed.
Csak a te nagy virág-szíved,
hogy tűrhető legyen a föld...
Csak menj!
(forrás: Mécs László:
Anya kell! – Versek lányokról és anyákról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése