Pásztor Árpád (1877-1940): Az idő

Kopár hegyek közt vitt egyszer utam…

Leszállt a nap és izzó vérsugára

Szikrázva tört meg a szirt tar fokán.

Csodás alak tünt kábítón elém.

… Egy nőt láttam bíborpiros ruhában,

A nyári napnál fénylőbb volt haja

És arca szép, mint harmat a virágon,

Melyben megfürdik a hajnalsugár.

Hozzárohantam…

Hervadt puszta váz

Meredt ijesztőn, gúnyosan reám

S kigyók sziszegtek mérgesen felém.

Ki vagy? susogtam.

Az idő vagyok.

Mostan Jelen… Előbb  még a jövő.

És messze tünt.

Megállj! Maradj!... kiáltom,

Mindhasztalan, nem hallgat már reám.

Nem is látom… Talán csak sejtelem,

De úgy érzem, hogy visszanéz felém

Megint a régi, ám százszorta szebb.

Tisztább és karcsúbb, mint volt azelőtt,

S mint álomhang, úgy csendül elhalón…

Ne jőjj… Nem érsz el… Én a Mult vagyok.

Hideg szél rezg… A vérző nap letünt

És mint kisértet, felmerült a hold.

(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 11. sz. 1912. márc. 10.)

Zivuska Andor: Kell még…

 

Nekem is kell még boldognak lennem!

Hiszem, hogy boldog még leszek…

Küzdeni, fájni, csalódni egyre,

Ah! érzem, érzem, nem lehet!

Nekem is kell még boldognak lennem!

Feltör az éjbe még napom!

Avagy kihamvad, mint a tűz:

A vágy, remény, mi még ma űz…

És én is, én is alhatom!

(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 11. sz. 1912. márc. 10.)

Kiss József: A mult

Olankor éjjel, félhomályos éjjel,

Ha rá mered az éj baljós szemével

S az illanó  perc csupa sejtelem:

Ami szivemben gyötrő, mély és rejtett,

Csüggedt panasszal felbúg, megremegtet

És néma jaj sir át a lelkemen.

Talán az ősök gyásza, szenvedése,

Tünt századok hiába ömlött vére

Remegteti szorongó lelkemet?

Kihúnyó bolygók fénye ér talán,

Idegen élet árnya hull reám

S örvényes szive a multtól beteg?...

(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 10. sz. 1912. márc. 3.)

Juhász Gyula: Hamlet

Meddő vagyok. Enyém egy szó, színes parázs

Ó de nem enyémek a nagy lángolások.

Enyém a sejtelmes alkonyodás,

De napom delelőre sohse hágott.

Meddő vagyok. Álmok üteme ringat,

Mint tiszavirágot a tavasz árja,

S ha elvetem szűz álmaimat

Lelkemet kétségek szürkesége várja.

Itt tétovázom ez üres golyón,

Ahol a golyhók nászutakra járnak,

És tort ülök a halott álmokon

S dalokkal űzöm el az éjszakámat.

Majd csak kivirrad! harsány kakas dalol

És én római daccal a sirba térek,

S csak éjjel járok föl – valahol, valahol –

Mint kósza dal, mint bús álomkisértet!

(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 10. sz. 1912. márc. 3.)

Farkas Imre: Selyem-blouse

Uj blouse-a van fehér selyemből.

Kacaja boldog, önfeledt –

És hordja másnak a virágját,

A fehér selyem-blouse felett.

S eszembe jut egy nagy hazugság,

Egy csók… egy őrült pillanat…

s azon tünődtem: van-e sziv, ott

A fehér selyem-blouse alatt?

(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 8. sz. 1912. febr. 18.)