Somlyó Sándor: Soh’sem beszéltünk...

Soh’sem beszéltünk még egymással,

Csak néha egy-egy pillantással,

Ha lesve jártam ott felétek,

S egy pillantásod arra tévedt.

Szemednek édes pillantása,

Nem biztatás vigasztalásra,

S én mégis egyre arra vágyom,

S a kétkedést reményre váltom.

Reményre, hogy szíved megérti

Talán majd egykor, hogy mi tépi,

Mardossa lelkemet miattad,

Ki boldogságom megtagadtad.

Ha néha lesve arra járok,

Oh, vesd felém egy pillantásod,

Nem boldogítsz te úgyse mással,

Csak egy lesújtó pillantással!...

Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 52. sz. 1910.

Simon István: Tavaszi vers

Vérlázítóan szép a tavasz ismét,

feltámadott az élet odakint.

Teljes tüzével süt a nap, és húsvét

körül rózsa nyit, hajt a rozmaring.

Tavasz, - mintha már évmilliók óta

ugyanazt ölelné szívén a kert.

Míg gyöngyvirágos földek alá sorba

egymást temetik el az emberek.

S fölébük nő a fű, a lomb, és tisztább

szenvedélytől a szerelem fakad.

Lányok sétálnak a síron mezítláb,

s mellük remeg a feszes blúz alatt.

Halál ellen az élet küldetése

a fű, virág, a szívek mámora.

Tavasz, - mintha a kínzó nagy miértre

már válasz volna egy-két ibolya.

Nem halsz meg! – súgom magamnak, míg élek,

komolyan, mintha másnak mondanám;

bár tudom, egyszer szétrágnak a férgek

a mulandóság nyirkos asztalán.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 85-86. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Garai Gábor: Június

Tudom, meghalnék idegenben;

ott még a fák sem ilyenek;

nem virít a bodza a berekben,

akácok könnye sem pereg;

nem részegít a széna-illat,

nem villanyfénnyel jön a nyár,

nem így táncol felhőn a csillag,

nem szédül az égtől a táj…

Meghalok itt is, a gyönyörtől,

hogy a repceföld színarany,

hogy a lomb oly zöld, szinte tombol,

s a kőnek is illata van;

hogy áll a búza nyers kalásza,

mintha világot nemzene,

s e tájon az lel csak magára,

ki végleg egyesült vele.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 90. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Fodor József: Május üdvözlet

Vérforraló május, csodahónap!

Teljes éjjel zeng, bugyog a zápor,

És reggelre gyöngyöznek a lombok,

A pataknak duzzadt kelyhe csillog

És a földből kiömlik az illat,

Álomból kelt szárnyas tolla reszket;

Mély rejtekben hallgatni be jó volt,

Dús gallyon hogy csengenek a csöppek,

Üde, tiszta tengerüket itta

Bő mellébe és sarjad a jó föld.

Mennyi fénylő csíra, mind kipattan,

Köröskörül friss és drága zöldség,

Kertek és mezők telin  mosolygnak,

S mint lépsz, mohó, röpködő szemeddel

Nem is bírod már e szörnyű szépet.

Amit látsz, mind, mind magadba innád,

Felgomolygó párák szürke hamvát,

Alant a tisztuló zöld mezőket,

Ezüst forrás habját könnyű gőzben –

S hogy a szíved mindig ittasuljon

Göngyölegből most engedt levélkét,

Melynek gyenge zöldje föld-tejes még,

S ömlő virág-ígéret mögött a

Bő remények mennyet-ingatását –

Óh, ami szép, soha el ne múljon!

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 89-90. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Áprily Lajos: Tavaszi vizek

Zsong a szigetcsúcs barna berke,

a harkály részegen nevet,

Az ifjú nap: Dávid, leverte

a lomha Góliát-telet.

Állok a vadvizes tavaszban,

bódít a szagja, mint a bor,

kedvemben egy füttyös kamasz van,

aki voltam valamikor.

Vizek futnak, jegek ropognak,

dúdorászom, kurjongatok –

Lelkemben patakok zuhognak,

patakok, patakok, patakok.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 88. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.