Szóbel Mór: Románcok

1.

Hová, hová barna kis lány?

„Megyek a szeretőm után.

Elment vívni Kenderesbe,

Tudja isten, vissza jönn-e!”

Hol a mezed barna kis lány?

„Szépet hoz majd az én babám.

Azért ment el Kenderesbe,

Tudja isten, vissza jönn-e!”

Hajad kuszált barna kis lány!

„Csókkal szórta szét a babám,

Mikor elment Kenderesbe.

Tudja isten, vissza jönn-e!”

Régen jársz így barna kis lány?

„Tiz éve lesz holnapután,

Hogy ő elment Kenderesbe –

Tudja isten, vissza jönn-e?...”

  

2.

Az ifju szól: „Szép vagy leány,

Szebb nálad még nem élt.

Ó mondj te is egy szót reám!...

S a lányka nem beszélt.

„Arcod akár egy angyalé,

Szemed a fényes ég.

Egy hangot adj csak kedvesem!”

S a lányka nem beszélt.

Mond, hogy szeretsz s enyém leszel,

Mit szivem ugy remél!

Egy szót, egy árva szót csupán!”

S a lányka nem beszélt.

’Ó nézd, ha nem szólsz,meghalok!’ –

És átlőtte szivét.

Holtan terült előtte el,

S a lányka nem beszélt.

Az ifju sirban és a lány

Miatta szinte’ holt.

És nem beszélt egy szót soha,

Mert – szegény! – néma volt!

Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 17. sz. Kiskunhalas, 1904. október 23.

Róth Imre: A vasút*

Bámulva tekint ki a csillagos éjbe,

S prüszkölve, sikongva dübörg a vasút.

Előtte a réten, az éji setétbe’,

A lámpasugártól fénylik az út.

Éjfélnek a csendje borul le a tájra,

Egyszerre sikoly veri föl a mezőt.

Egy gyönge virág, egy kékszemü lányka

Fekszik letörötten a mozdony előtt.

Álmos utasok csapatokba verődnek:

„Egy lányka a sinre vetette magát!”…

S látják remegőn zöldjén a mezőnek,

Kicsinyke fejét, puha szőke haját…

Egy biztos a „tény”-t leirja sietve,

- Előtte a vértől szennyes út, -

Egy nő a szemét törűlgeti csendbe,

És zúgva, zihálva dübörg a vasút…

*) Mutatvány szerzőnek „Hóvirágok” czimű sajtó alatt levő verskötetéből

Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 16. sz. Kiskunhalas, 1904. október 16.

Sz1: Románc

Cseveg, vén dajkám aszott ajakáról

Hallottam egy mesét, szerelmes árváról:

Peterdy Rózsika egyetlen leányka,

Apjának, anyjának bálványa, világa.

Szive lágy szálait szerelemről szedte,

Szivének szálait szerelem edzette.

A fiu szegény volt, elhagyott és árva,

Peterdy „igen”-jét de hiába várta.

Elment hát feledni erdőbe, vadonba.

Bujdosott, sirdogált –mint a mese mondja.

Rózsika beteg lett, a szivét jajgatta,

A szivem! a szivem! – csak azt hajtogatta.

Eljött a kuruzsló, a baját kutatta,

Rózsika mit se’ szólt, csak szivét mutatta.

Az orvos nem tudta, a szivét mi nyomja.

Rózsika csak fogyott – mint a mese mondja.

Az apja, jó apja megszánta a lányát

S elindult keresni szerelmetes párját.

Soká járt, soká volt erdőbe’, vadonba’,

Míg végre meglelte – mint a mese mondja.

De mikor hazajött, Rózsika az ágyon

Ugy feküdt sápadtan, halott-haloványon.

Szólitja az apja: haza hoztam párod’!

Könyezve a fiu: mindig hozzád vágyott!

Rózsika hallgatag, alszik búja, gondja,

Meggyógyult örökre – mint a mese mondja.

Fölordit az apja: egyetlen leányom!

Fölsivit az anyja: minden boldogságom!

Följajdul a fiu, s elakad a hangja,

A szive meghasadt – mit a mese mondja…

Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 15. sz. Kiskunhalas, 1904. október 9.

Sz1: Alkony

Dermedten ülök le a tüz közelébe,

A kályha még meleget ád.

Gondokat űzve

Nézek a tűzbe,

És visszatekintve a mult derüjére –

Piszkálom hamvadt parazsát.

Egykor mint gyujtott egy szikra szivemben!

hogy pezsgett a vérem alatta!

Hová lehetett?...

Nincs rá felelet.

… Elalszik a tűz a kályhába’ mellettem,

És jéghideg lesz a szoba.

Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 14. sz. Kiskunhalas, 1904. október 2.