Mért jár eszemben az a ló?
Madár, az állatorvoséknál...
Miért is volt azt nézni jó,
hogy farkával legyezve sétál,
egy-egy leányt hátára vesz,
s meghintáztatja fürge trappban?...
Ne kérdezzétek! Fontos ez?
Nem is volt más izgalmas abban,
csak a remény, hogy majd talán
megszólal egyszer incselegve
valamelyik lovas-leány:
"No, öcskös, hát nem ülsz nyeregbe?"
Aki még sose vágtatott,
(csupán a Corso-mozi mélyin,
ültében is röpülve ott,
míg száll a cowboy át a prérin)
ki nem szorított még sosem
térdével élő póni-kancát,
az érzi csak, mily végtelen
gyönyör lehet, ha csizmasarkát
a ló véknyába nyomja és
úgy vág neki a tág határnak...
Egetverő reménykedés!
Lehet, hogy ez valóra válhat? -
"No, öcskös, hát nem ülsz nyeregbe?" -
elhangzott végre ez a szó!
Intett a lány, hogy most helyette
én ülhetek a póniló
hátára, hogyha jól vigyázok:
s elmagyarázta sebesen,
hogy amikor kengyelbe hágok,
ő majd hátulról, cselesen
csempészi markomba a pálcát,
hogy meg ne lássa lovam...
mert lovagláshoz kell a pálca,
de a bolond Madár olyan,
hogy tűri bár, de hogyha látja,
attól megugrik, s elrohan...
Azóta hány ló volt alattam
- hajaj! - s hányat feledtem el...
(hisz lovardákból elmaradtam,
s a futtatás sem érdekel),
de azt az órát elfelednem
holtom napjáig sem lehet,
mikor először önfeledten
nyargaltam ott, a ház megett...
Mert úgy megindult ám alattam
az a bolond kedvű Madár,
hogy kerten, szérűn túlhaladtam,
s kiyílt előttem a határ!
Néztek a lányok, kiabáltak,
mert féltettek, hogy felbukom;
"Ne nyargalj úgy a vakvilágnak!
Vigyázz, maradj a járt úton!" -
Jól elragadott az a póni...
Miről is kezdtem versemet?
(Ki fesztelen szeret dalolni,
kötött formában is fecseg...)
Olyan siralmas e december,
s olyan hosszú a délután!
Örökké csak gubbaszt az ember,
s eped homályos cél után...
Bús elmebaj! Mit is kívánok?
A mennyországban volna jó,
hol angyalok közt nyargalászik
három leány, s egy póni ló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése