A temetőnek csendiből,
Hol nincsen szívverés,
Hozzám egy halk sóhaj repül,
Sóhaj, mely mély s nehéz!
Anyámnak ma névnapja van,
S ez nagy ünnep nekem!
Ezt is csupán ő adta, mert
Nekem nincs ünnepem! –
E napon csak övé vagyok,
Csak rajta csügg szívem;
Gyöngédeden üdvözlöm őt,
És ő megáld híven.
Nem múlik év, hogy e napon
Ezt elmulasztanám,
S hogy ő is meg ne áldana,
- Én édes, jó anyám! –
Oh mert hisz az a halk sóhaj,
Amely hozzám repül
A temetőnek csendiből,
S lelkemmel elvegyül:
Az ő lelkének sóhaja,
mely itt benn megfogan,
S áldással tölti el szívem,
mely dobog boldogan!
Ez egy nap minden évben, ah!
Melyen boldog vagyok!
Boldog, mert rá emlékezem!
S képe elém ragyog!
Nincs, nincs itt több ily kép! olyan
Szent, tiszta szeretet,
Mint mellyel ő ápolt s melyért
Utóbb a földbe ment.
Többet ennél nem tehetett...
S most nyugszik csendesen,
Nyugszik már rég... s én küzdök és
Majd-majd kétségb’esem!
Küzdök, mint Atlas küzdhetett,
és senki sincs velem!
A hidegtől majd megfagyok!
Elfúl lélegzetem...
De e napon szerelme, mint
Szentlélek száll reám,
S felold, megtisztít, lángra gyújt...
Üdvözve légy, anyám!
(Forrás: Vasárnapi Újság 20. évf. 1.sz. 1873. jan.5.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése