Századok mesgyéjén – vészben és viharban –
Áll az örök Székely… Áll és hervadatlan
Tilalomfa-módra hordja koronáját:
Legendák kövéből szövi a ruháját.
Ott, ahol a nap kél, erdős hegyek tája
Több mint ezer éve – törzsökös hazája:
Tengerszem környékén, ott az ő sasfészke,
Virágos völgyekben csöndes menedéke.
Cimerében a hold vetekedik a nappal,
Hét szép büszke várát csillogó arannyal
Szórja bé vidáman s fölöttük az égbolt
Tiszta-kék, sugárzó, mint amilyen rég volt.
Sasmadarunk szépen kiterjeszti szárnyát:
Látom átvonulni dicső multak árnyát
Napbanéző szemén s hallom, amint szálldos
Hangos vijjogással magas sziklaszálhoz…
Most a Hargitára majd a Székelykőre,
Keresztesmezőn át – fel a Cenktetőre;
Meg-megrázza magát, hull a tolla szerte,
Hogyha őseinket török-tatár verte.
Isten kezében a nyüzsgő osztováta,
Suhanó csöveit váltja, egyre váltja.
Majd, ha kedve támad, nagyokat ránt rajta,
Hogy megrendül belé az Olt s Maros partja.
Ám az örök Székely – hősök ivadéka;
Nem hiába szülte csodálatos Réka, -
Bárki-fia előtt gyáván meghátráljon?
Inkább, hogy mindég a vártán megálljon!
Meg is állott hiven, utolsó csepp vérig,
Mint oroszlán, harcolt… Kik a hazát védik,
Látták őt dalolva csatába rohanni…
Lobogó zászlónkat soha föl nem adni…
Áll a vártán most is eke szarva mellett:
Havasi mezőkön nyájakat legeltet.
Gonddal simogatja békés házatáját,
Szivszakadva védi drága Szentegyházát.
Elmereng a multon, gondol a jövőre,
Keserü jelenben boldog esztendőre:
Ha majd a fényes nap lemosolyg reája,
S megjön az ő régi, hű iródeákja…
Megjön Orbán Balázs – Poraiból menten
Ujra támad… Ő az!... Első a seregben:
Szivét hozza Néked, vitéz székely népe!
Századok mesgyéjén fölragyog a képe…
Jobbra-balra tekint.. Itt is, ott is megáll…
Szejkefürdő táján, egy bús sirhalomnál
Tilalom-fa módra hordja koronádat:
Legendák ködéből szövi a ruhádat.
Józan
Miklós
Aranyosszéken,
Tordatúron született 1869-ben. Tanulását, Tordán, majd Kolozsváron folytatta,
hol papi oklevelet szerzett. Elnyerte az unitárius tanuló-ifjak legszebb
álmának megvalósulását, a külföldi ösztöndíjat. Három évet töltött az oxfordi
egyetemen. Itt valóságos mestere lett az angol nyelvnek.
Külföldről hazatérve az unitáriusok
legregényesebb eklézsiájának, Torockónak lett aranyszájú papja. Csak három évig
gyönyörködhetett munkásságában a „bányaváros” népe. Az akkori unitárius püspök
bizalma 1899-be a budapesti unitárius eklézsia élére állította. Méltó volt a
bizalomra. Nagy tudásával, szervező erejével, ékesszólásával maga köré csoportosította
a főváros nagy tengerében szétszórt, nagyobbára erdélyi származású híveket.
Megnyerte azoknak is a bizalmát, kik idegenkedve nézték ezt az akkor még ott
nagyobbára ismeretlen „erdélyi vallást2, híveibe bizalmat, öntudatot öntött.
Felekezetieskedést kerülő, igazi erdélyi szellemtől hevített lelke előkelő
szellemi s lelki találkozók színhelyévé tette a Koháry utcai templomot, hol
felekezeti különbség nélkül minden krisztusi emberszeretetet ápoló és munkáló
tudós helyet kapott a felolvasó asztal
mellett. Ez időkben kiadott Dávid Ferenc évkönyvei élénk világot vetnek arra a
szellemre, mely munkásságát jellemezte. Érdemei elismeréséül a Királyhágón túli
unitáriusok esperese, majd az 1919-es elszakadás után püspöki vikáriusuk lett.
Hosszabb idő óta tagja a magyar Főrendiháznak.
A fővárosi élet nem tudta teljesen
elhódítani Erdélytől, gyakran volt ünnepi zsinatok nagysikerű szónoka. Versei, ódái csaknem minden egyházi
ünnepélyünkön felcsendülnek szavalóink ajkán. Angolból magyarra fordította azt
a világhírű unitárius éneket, melyet a süllyedő Titanic utasai énekeltek utolsó
perceiben (Hozzád megyek Uram, Hozzád
közel). Fordítását több testvérfelekezet is felvette énekes könyvébe.
1922-ben Unitárius Értesítő címen
lapot indított. Sokat tett a Magyarországra szakadt székely ifjak tanulmányi
segélyezése érdekében. 1928-ban tagja volt a Kossuth-szobor leleplezésére
Amerikába küldött országgyűlési bizottságnak. 1937-ben az Unitárius
Világszövetség oxfordi gyűlésén a világszövetség végrehajtó bizottságának
tagjává választották.
Otthonában igaz, székely
vendégszeretettel fogadta mindig a külföldi ösztöndíjakra utazó tanulókat.
Egyik ilyen látogatásom alkalmával szeretettel emlékezett vissza azokra az
időkre, mikor mind kisdiák az akkori hsztpáli mesternél (rokonánál) nyáron
mezei munkával szerezte a szükséges zsebpénzt s hordozgatta ki az ételt a
mezőre az aratóknak.
Az elmúlt év novemberében nagy
szeretettel ünnepelték születésének hetvenedik s budapesti szolgálatának
negyvenedik évfordulója alkalmával.
Kővári Jakab unitárius
lelkész
Forrás: Székelység 10. évf. 1-2. sz. 1940.
