Mikor e földet az
Isten teremtette,
Annak szép diszéül
A székely lányt tette.
Kietlen volt a föld,
Nem volt semmi éke,
Velük a jó Isten
Azért diszité be.
Fel is öltöztette
Gyönyörü ruhába,
Piros lájbit adott
Karcsu derekukra.
Annyi bájt, illatot
Adott Isten rátok,
Szépek vagytok, mint a
Mezei virágok.
Őrizzétek is meg
E drága kincsetek,
Mit őseitektől
Örökül vettetek.
Minek lenne selyem,
Bársony a ruhátok?
Ez egyszerü százszor
Szebben illik rátok.
Nem gyári portéka –
Jó anyátok szőtte,
Ezzel szép emlékét
Lelketekbe véste.
Nyiljatok, nyiljatok,
Szép székely leányok,
Drága, szép virágok,
Szülőföldem táján –
Ne legyen e szép hely
Sivatagon, árván.
Hej ha köthetnék egy
Szép csokrot belőle,
Itt hordanám mindig
Szivem fölé tüzve.
Forrás: Székelység 9. évf. 7-8. sz. 1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése