Mi vagy nekem te drága Székelynép,
A lelkem álma s kincse csak te vagy!
Bolyongó lábam, ha Földedre lép:
Izzóbbá lesz a vér és lüktetőbb az agy…
Mikor látom gondterhes arcodat,
Melyen gyöngyöz munkás verejtéked,
Ha látom végtelen életharcodat,
Szenvedésed fáj, busulok érted…
De mikor látom nótás kedvedet,
Ugy örvend lelkem ajkad vig dalán;
Ugy felviditja sajgó szivemet!
Énekelj hát, ugy mint madár a fán.
A kebleden terem a sok szép nóta,
Mint gyöngyvirág a zugó Hargitán!
Valamennyi dal az Isten csókja –
Dalolj székely: szivedből, igazán!
Forrás: Székelység II. évf. 2. sz. 1932. február, Székelyudvarhely
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése