Már azt hittem, hogy sohasem jutok el hozzád:
Istenem!
Olyan magos az a hegy, ahol Te trónolsz
s olyan messze van a földtől,
ahol mi csuszunk mászunk és rágjuk egymást,
mint a bogarak.
És mégis eljutottam Hozzád:
Te nagy Isten!
S most vidám szóval köszöntelek
te drága jó Barát, segitő Kéz, apánál Apább,
örök Isten.
Mennyi hegyet másztam,
mennyi sziklán háltam,
mennyit fürödtem viharban
s mennyi ágban törülköztem.
És most itt vagyok nállad:
Te jó Isten!
És boldog vagyok,
hogy olyan megértő szeretettel fogadtál,
hogy az arcod rám mosolyog, mint itt lenn a földön
az arany a bányákban
és boldog vagyok,
hogy gazdag asztalt teritettél számomra.
Ó milyen dús lakoma ez:
öröm, boldogság, vigság, remény, bizalom, szeretet
mind előttem a tálcán
és egy sziv, amit Te ajándékoztál nekem.
Köszönöm Istenem, hogy ilyen teritett asztalhoz
ültettél
s hogy ilyen szeretettel ölelsz magadhoz.
Köszönöm ezt a szeretetet
te drága kedves Isten,
Ezt a végtelen nagy szeretetet,
ami anyám után most
magához ölelt.
Sohasem felejtem el,
hogy ilyen gazdag asztalt teritettél számomra.
A székelyföldről elszármazott s most Erdély központjában élő költő a háborús évek ideg- és emberőrlő idejében kezd az önálló irodalmi berendezkedésre előkészülni. Amúgy ősi tempóval, a magunk erejében bízva alapítja meg a már huszonkettedik évfolyamba járó Erdélyi Szemlét, amelyben a már reprezentáns nevek kezdik meg írói karrierjüket. Szép írói működésének e fórum fenntartása ad még nagyobb jelentőséget.
Forrás: Székelység 7. évf. 9-10. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése