Van ugy, hogy néha visszatérünk
A küzködések mezején
És sebzett lelkünk ujra éled
A vágyak, eszmék kenyerén;
A kálvária glóriásan
Vonzza, pezsditi, üzi vérünk’
S a szomjat oltó szent forráshoz
Szivünk szavára visszatérünk…
Van ugy, hogy néha visszatérünk
S míg elkötjük a sebeink’,
A szent oázis uj erőt ad
S bizó hitet támaszt megint;
Már ismét vállunkon a kereszt:
Nehéz, de szent égi bérünk
S vele és érte tovább küzdve
Az ős mesgyére visszatérünk…
Van ugy, hogy néha visszatérünk
És toll ekénk ott szántogat,
Hol évek hosszu során hittel
Vetettük az ábrándokat –
S másnak, másoknak, nem magunknak
Arattunk és koldus szérünk’
Sohsem bántuk, - de uj szántásra
Gazdag-szegényen visszatérünk…
Van ugy, hogy néha visszatérünk
S lelkünk patyolat lobogó,
A göröngy, tüske utunk mentén
Sebet, könnyet nem okozó:
„Uram, Te látod jó szándékom’!”
Ez az imánk, könyörgésünk
És már nem fájnak ember nyilak:
Isten nevében visszatérünk! –
Forrás: Székelység VII. évf. 1-2. sz. 1937 .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése