Marosfő, 1941. augusztus hó
Harisnyás, lájbis székely legényke,
Havasi szállásról jön le szegényke,
Kicifrált kászut lóbál a kezében.
„Dicsértessék” – köszön is szépen.
Kászuban édes, fekete kokojza,
Édesebb annál a fiu mosolya.
Édes is, okos is, huncut is egyben.
És tiszta, mint a forrás a hegyben.
Kié vagy, lelkem? kérdem, hogy az üzlet
Komolyan, rendesen, nagyosan kész lett.
Elmondja kétszer is, vaj’ meghallám-é?:
„Ágoston Están édesapámé.”
Olyan melegen mosolyog mellé,
Mint a kicsi Jézus a Mária mellén
Mosolyoghatott hajdanában,
A betlehemi esztenában.
Ő is az esztena körül heverészget,
Oldalában a magas Réznek,
A berbécsekkel meg a kuvaszokkal,
(Ravaszok éjjel, de nem azok nappal!)
Hever is, nótáz is, de nem ám tétlen:
Szigorún, keményen, ha úgy fordul, étlen,
Ügyeli hiven naphosszan a csordát,
Este ha kap egy kis puliszkát, ordát.
Éjjel a padkán, egy foltos zsákon
Fogja meg szemét a mennyei mákony.
Még egy Miatyánk, ájtatos lustán,
Aludjál édesen, kis Ágoston Están!
Szépeket álmodj a kemény deszkán!
Belőled is nőjjön nagy Ágoston Están.
Jó eső járjon szénádra, rád is,
Büszke legyen rád édesapád is.
Amilyen büszke most én vagyok rád.
Meg ez a kicsi maradék ország.
Vajha az ország is te légy már eztán,
Aki vagy Istené, Ágoston Están!
Sík Sándor az Alföld tájáról jött ide a székely havasok közé. Fogékony lelkének gazdag anyagát látjuk a fenti költeményben.
Forrás: Székelység II. (12.) évf. 3-4. sz. március-április, 1942.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése