Az én édesapám földszántó dalnok volt,
az arcát s ruháját gyakran diszitette
miattunk gond s rongy-folt…
Munka előtt szemét az égre szegezte,
az Istennel beszélt, jóbarát volt vele…
hallottam… tegezte.
A pacsirták dalát, apám megértette,
de engem elüzött a barázdák közül,
vajjon miért tette?
… Én a madárdalt szobámból hallgatom,
s jaj, hogy megváltozik, amig bejön hozzám
a nyitott ablakon.
S a barázdák nekem, ha közöttük járok
vádat tolmácsolnak s ugy tünnek fel néha,
mint nyaktörő árok.
A régi barázdák kitagadtak engem,
s az uj barázdákhoz, hiába akarom,
nem társul a lelkem.
Corund, 1935.
A fenti költemény írója az eddig megjelent s a földünk ízét, színét hozó verseivel kinőtt már a szűk helyi keretekből.
Sok időt élt át fiatalon is a Hargita-alji szép fennsíkján, s annak bokros, ligetes, fenyőillatos, bőven termő s mesét suttogó, varázslatos vidékén. A havasi tanyaiskola szokatlan környezete adja meginduló költészetéhez az első ihletet.
Az „Enyedi Ujságban” jelenik meg 1929-ben az első verse. Igazi felfedezője, buzdítója s tanácsadója Tompa László volt, ki a Székely Közéletben az 1933. évben közli le Ezer éve jövök és Jó Erzsébet asszony c. verseit. Ettől kezdve már mind gyakrabban találkozunk nevével s 1934-benmegjelenik első verses kötete. Ezek kedves fogadtatását mutatja, hogy most készül egy második kötet kinyomatására.
Az ifjú nemzedék pozitívan produktív tagja Kováts Péter, akiben gyönyörűségünk teli. Csak így tovább!
Forrás: Székelység VI. évf. 7-8. sz. 1936. Székelyudvarhely
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése