Prolog
Költő
Ez elhagyott kicsiny szobámban
A mécses halvány fénye mellett várom
Az „új” századnak érkezését.
Legelső üdvözlője én legyek,
És én köszöntsem első sugarát.
A régi elmult, befejezve már,
A másik egyre-egyre közeleg,
S magával hozza tán a szent hitet,
A biztató reménynek zálogát,
Melynek nyomában jár a szeretet.
Mit lelkünk óhajt, mind ő tőle várjuk,
Bizalmunk benne, s ott van a jövőnk.
Mi vár reánk? Jó? Rossz? Ki tudja azt?
De él szivünkben édes sejtelem,
Hogy jobb időkre virrad nemzetem.
Jövel tehát megváltó századunk,
S hozzad magaddal mind a jót, nemest,
Mi lelkesit s a magasba vezet.
Oh jöjj hamar, nincsen már sok időm,
S nem birom el, ha hosszan várni kell.
(Harangzúgás és távoli
ének hallatszik.)
Az üdvözlők dala!... Az ifjuság
Énekkel várja érkezésedet.
Erőt ez olt belém!... Van ifjuság,
Mely lelkesedni és szeretni tud,
S megérti mindazt, a mi szép, mi jó.
(A Költő az ablakhoz
megy s egy pillanatig kitekint az éjbe. Az ének és a harangzúgás elhallgat.)
A dal elhallgatott!... Boldog vagyok,
S fejem nyugodtan hajtom sír felé,
Mert munkánk folytatója ép… erős!...
Szivében ég a láng, mely harczra kész,
S eszméiért küzd élte végeig.
(Rövid szünet.)
Mily csend és némaság köröskörül,
A szürke éjbe semmi sem vegyül.
(Lassan letérdel az
ablaknál.)
Mindenható, egyetlen Istenem,
Hűséges szolgád lásd lábad előtt
S hallgasd meg forró esdeklésemet,
Végső kérésem éltem alkonyán,
S hulljon aztán a föld röge reám.
Hazámra küldj egy boldog századot,
Magába rejtve egy dicsőbb jövőt.
Ne vondd meg tőle szent kegyelmedet
S legyen örökre áldott szent neved.
(Lehajtja fejét, a halk
harangzúgás és ének ismét hangzik. A Költő elalszik. Álmában egy csoportképet
lát: Középen a Művészet alakját a Festészet, Szobrászat, Költészet és Színészet
allegorikus alakjai állják körül.)
Művészet
(Beszéde alatt az ablakon át lassan betör a
fény, mely mindinkább erősebb lesz.)
Az új század, mely közeleg felénk,
Miénk leszen – a művészeteké!
Fejlődni fog, magasba tör az ég
Felé, s kitűzött czélját megleli.
Lásd körülöttem hivő táborom,
E századnak ajándokul adom,
Legyen a nemzet véle nagy, dicső,
S hirét ismerje el a nagy világ.
De csüggedj tisztes agg, ébredj… ébredj
Hazád jövője biztositva van.
Költő
(Felébred, látja a betörő napfényt.)
A szebb jövő elérkezett immár,
Jelenti ezt a fénylő napsugár.
Ez első hirnöke az új időnek
És biztatója minden tetterőnek,
Mely lelkesit s bennünk örökre él,
Dicsőségről és nagyságról regél.
Üdvöz légy hát te égi fény,
Lelkünkben éled egyre a remény.
Oh hintsd, oh hintsd sugáridat,
Éljen szivünkben az a szent tudat,
Ha küzdöttünk is a művészetért,
Jutalmul nyerünk most örök babért.
Forrás: Magyar Művészet
I. évf. 1. sz. Bp., 1900. március 1.
