Beszélj, beszélj csak, játsszál csak velem,
Mondd százszor ujra, hogy gyermek vagyok.
Derüljön arczod, mint az ég szine
Ha tiszta boltján fényes nap ragyog.
Beszélj, beszélj csak, enyelegj velem,
Tudom hogy akkor elfelejted itt,
Mi néha bánt, a régen mult időt,
S ha voltak egykor fájó perczeid.
Szeress, szeress, mienk a szép jelen,
Élvezd gyönyörrel mit az óra ád,
Égjen szived, és égjen ajkad is,
Ha forró csókját ajkam hinti rád.
Oh, majd ha el mul’, el mul’ sok idő,
Ha nem vágyódunk árnyas helyre már;
Ha majd azt nézzük, hol van melegebb,
És azt keressük, hol a napsugár;
Ha dérlepetten álland majd a fő,
És átmerengünk hosszú éveket…
„Mi régen volt, - sohajtjuk fájva majd, -
Hogy játszadoztunk mint a gyermekek!”
Forrás: Koszorú 1. évf.
II. félév 9. sz. Pest, 1864. augusztus 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése