Ama bércz szivem bölcseje,
Fölsarjadt benn’ vad szelleme,
S mint tengerzaj kagyló üréből,
Erdőmoraj zúg föl mélyéből;
Ama bércz szivem bölcseje.
Keblemből hányszor kirepül
Titokban, észrevétlenül!
Lábam, nyügözve, csak magában
Bolyong az erdők vadonában;
Keblemből hányszor kirepül!
Üdvözli minden falevél,
A zúgva-zúgó völgyi ér,
S mit híd gyanánt döntött habjára
A vész, partszéle agg cserfája;
Üdvözli minden falevél.
Bejárja bércz
oldalát,
Hol, szederlomb árnyában, állt
Gazdája oly szük szirtodúja,
Ha volt sem fért, ürén be – búja;
Bejárja a bércz oldalát.
A rengeteg oltárinál:
Mohos köveknél, meg-megáll;
Kishangya ott az oltár papja,
Hangyatömjén vig áldozatja, -
Mohos köveknél meg-megáll.
A lágy viszhangra felfigyel,
Mely az erdőtől dalt
les el,
Mint búg a búgóvadgalambbal!
Sír a gerlével, csörg a habbal! –
A lágy viszhangra felfigyel.
Elnézi majd a bércz tavát,
Min üzött szarvas evez át,
Négy körme: evező lapátja,
Bogas nagy szarva: vitorlája.
Elnézi majd a bércz tavát.
Varázslat lakja erdejét,
A vízzúgón ha alkony ég
S lábát himbálva ül csöppjére
A szivárvány, e lég tündére.
Varázslat lakja erdejét.
S a bérczre már ha éj hajolt,
Tengerszem alján bolyg a hold,
S körött’ száz csillag, játszi kéjben
Mint gyöngybuvár mereng, a mélyben;
Tengerszem alján bolyg a hold…
Gyönyör fogad a merre szállsz
Szivem! – csak egyet nem találsz:
Lábam nyomát! mélyen takarja
Már azt a bércz torlott avarja;
Gyönyör fogad a merre szállsz.
De rám, a hányszor visszatérsz,
Oly édes enyhet küld a bércz!
Mintha üdítő leblet, árnyat
S erdőillatot hozna szárnyad;
Oly édes enyhet küld a bércz.
Szállj kebelembe halkan, szállj!
Miként a bércz galambja száll,
Midőn a légből lágy-suhogva
Ereszkedik a cserfalombra;
Szállj kebelembe halkan, szállj!
Forrás: Koszorú 1. évf.
II. félév 7. sz. Pest, 1864. augusztus 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése