Ady Endre: Tatjána írt (1899.aug.30.)

Tünedező alkonyvilágnál

Olvasgatom a levelet...

Tatjána sír, sirat egy titkot,

Egy vágyat, amely elveszett.

Úgy fáj nekem az, amit ő ír,

Könnye az én szivemre hull...

...És mégis, mégis levelének

Ujjongok mondhatatlanul...

Kis levelét kibontom százszor...

Tatjána sír, gúnytól remeg...

Oh, kinyílott szűz leány-álom,

Mennyivel tartozom neked!...

Tatjána sír... Van még Tatjána,

Rajongó lelkű, hófehér,

Aki szeret félőn, titokban,

Ki szeret - a szerelemért...

Tatjána sír. Siratja titkát,

Egy álmot, amely elveszett,

Egy titkot, melyet most vallott be

S melyet már régen érezek!...

Közel voltam a kárhozathoz,

Mely felé asszony-kéz dobott -

Az ő aggódó lelke volt tán,

Amely a szirten átfogott...

Én nem tudom, rózsás az arca,

Vagy halvány, sápadt, vértelen.

Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,

Szivében dal van s szerelem...

Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,

Ne sirasd azt a levelet:

Megmentetted az én hitetlen,

Veszendő, bűnös lelkemet!...

Ady Endre: Finále (1899.aug.26.)

  

I.

Nem vagyok én mesebeli poéta,

Egy-egy nagy mondást nem hiszek vakon...

Bizzak, daloljak?... Gyenge remény a,

Hogy amit írok, magam olvasom...

Nem élek én hazug álom-világot,

Amit én érzek, földi és való:

Nem boldogít az, hogy a földi pálma

Csupán a sírontulra foglaló.

Az élet harca hangol engem dalra,

Az ember-állat marja szívemet;

Közöttük vágyom én a diadalra,

A sír nekem csak nyugvóhely lehet...

Mit ér nekem halál után a pálma,

Ha míg dalolok, nem hallják dalom:

Sivár életért engem nem pótolhat

Majd egy babéros, díszes sírhalom!..

II.

Egészen más, búsabb az én regém,

Bolond fejjel eszményért éltem én

S amig javítni vágytam a világot,

Leköptek üres, bomlott fejü bábok...

A nadrágom nem volt vasalva nap-nap,

Pedig ez kell a világi uraknak.

Egy fej, mely hazug törvényekkel él,

A legeslegjobb ajánló levél.

III.

Le is tört végképp minden büszkeségem,

Jégember lettem, fáradt, elkopott,

Nincs eszmény, mely még tettre lelkesítsen,

Nem bánom, a világ bármint forog.

Még itt vagyok, nyüzsg a világ körültem,

Ember kidőlhet, ember újra kezd

S mi sok szamárnak oktalan boldogság,

Nekem immár elnémitó kereszt!...

Ady Endre: Puskin (1899.júl.17.)

 

Oroszországban egy vasuti igazgató 

megtiltotta a tisztviselőknek, hogy 

Puskin ünnepeltetésében részt vegyenek, 

mert Puskin nem volt - vasúti tisztviselő.

Dicső poéta, büszke lélek,

Tudsz-e mirólunk valamit?...

Ohajtod-e megtudni vajjon,

E hitvány földön mi van itt?...

Megsajnálsz-e néha bennünket,

Kik küzdünk, bízunk s álmodunk

S a dicsőségről álmodozva

Életet, lelket áldozunk.

Tudod-e, hogy a költő sorsa

- Mi régen volt - még mindig az -

Hiába gyújt fel égi lángot,

Leroskad, elvész az igaz.

Gúny, megvetés az osztaléka,

Lenézi minden kis parány,

Vegetáló, tucat-emberhad

Irígyli rongyát is talán!...

Száz év után még most sem értnek,

Anyégin fennkölt dalnoka!

Emlékedet sárral dobálja

A korlátoltságnak kora.

Lángszellemednek büszke röptét

A kor követni képtelen,

Filiszteri, dohos büróban

Számodra hála nem terem.

Oh, nagy poéta, büszke lélek,

Ki gyűlölted a tömeget,

Ha új bolygódról letekintesz,

Bizonnyal most is megveted...

De nekünk a szívünket tépi

Ez a hálátlan nemzedék,

Mely nyomorultul meggyalázza

A Puskin drága, szent nevét!...

Ady Endre: Béke (1899.jún.15.)

Hágában konferenciáznak,

Párisban helyreállt a csend.

Nálunk csak úgy dühöng a béke,

Csendes, nyugodt a parlament.

A vén világrész vesztét érzi,

Minden lecsendesült, nyugodt,

Ilyen botrányos békességről

A történet még nem tudott.

Észak ködös, fagyos mezőjén

Egy nép rabláncban görnyedez,

A germánok büszke Cezárja

Szabad sziveknek tőrt szegez,

A gall hajó hullámban táncol,

Egy uj Marseillaise hangja cseng,

Kenyeret kér a népek ezre -

S mégis dühöng a béke, csend.

Farkasszemet néznek egymással

Országok, népek, nemzetek,

Ezer törekvés, ezer eszme

Igázza le a szellemet;

Földrészünkön nagy tisztulás kell,

Vihar, mely messze-messzezeng,

Harc kell, mely igaz békét szüljön,

Mert most hazug a béke, csend!...