Fölséges nagy Isten, minden népek Atyja,
nekünk is kegyelmes édes jó Atyánk:
Szivünket magasztos érzés dobogtatja,
oh mert szép emléknap virradt ma ránk.
Buzgó ámulatban tétováz a lélek,
Nincs szó, kifejeznünk, amit érzünk, -
Örömünkben sirunk, a könnyek beszélnek:
Hála néked Isten, oh mi Istenünk!
A magas mennyboltról szép hazánk egére
Most száz éve szállt le legszebb csillagod;
Bujdosásainkban Ő e nép vezére,
A nagy bujdosó, ki örökké ragyog.
Fénye bevilágit egy egész világot.
S hirnév koszoruzza homlokát, fejét;
A szabadság s Ő: egy. Áldott Ő, oh áldott –
Minden magyar áldva ejti ki nevét.
Gyászos éjszakában, rabság éjjelében
Oh nagy Isten, hozzánk TE küldötted Őt,
S mint a szent hajdannak prófétája régen,
Lángolón hirdette a teljes időt.
Szolgajármot hordtunk, suhogott az ostor,
Az ellenség fojtó karja nyult felénk:
Jött Kossuth, mint egy új nemzeti apostol,
S a zsibbadt álomból mi fölébredénk.
Oh mi szép hajnalt szült a mi ébredésünk,
E hajnalra éjjel többé nem borul;
Kossuth születése: újjászületésünk,
A szabadság napja le nem alkonyul.
Nemzet templomát e nap bearanyozza:
Ősi alkotmányunk a mi templomunk,
Honszerelmi dal zeng benne, mint zsolozsma,
Sziklán áll e templom: sziklánk szent jogunk.
Hogyha vész zudul ránk, visszaverjük újra,
Nem rémitenek meg terhes föllegek:
Vészt, felhőt maga a hős neve elfúja,
Mert velünk van lelke, fölöttünk lebeg.
Felhőoszlopunk Ő, nappal, jó időben,
És tüzoszlopunk a balsors éjjelén;
Ha öröm ér bőven s a remény tünőbe:
Mi megyünk előre vezető-kezén.
A szabadsághősnek bölcsejénél állva,
A magasba küldünk báladó imát:
Ki Istent fél, annak drága a hazája,
S ki hazát szeret, az Istent is imád.
Millió magyarnak szive egybeforr ma,
S egy szivvel, egy szájjal egyért könyörög:
Áldásoknak Atyja, hints áldást e honra,
És áldásod légyen e hazán örök!
Oh virulj magyarság ezer águ fája,
Nőjjön koronád: az Istenfélelem;
Hit gyökere tiszta, jó erkölcsre válva,
Hozza meg gyümölcsét a honszerelem!
Ápolgassa e fát egyetértő lélek,
Kossuth szeme védjen téged drága hon,
S míg fölötted szállnak szálló ezredévek,
Te álljörök-ifjan, fényben, szabadon!
Forrás: Dunántúli Protestáns lap 13. évf. 37. sz. Pápa,
1902. szeptember 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése