Ha a’ csikorgó téli förgetegnek
Vaskarja, megmegrázza ablakom’;
Azt hiszitek, hogy jól nem alhatom?
Nekem a’ vad hang, édes bölcső-ének.
De hogyha a’ két óriás toronynak,
Imára buzdító harangjai
Szólnak, szememnek hajnalálmai
Legott eltünve, messze, messze szállnak:
Mert a’ harangok hárfahangja nékem,
Hírül adja, hogy árva angyalom
Rorátéra megy a’ hűs hajnalon.
Sasszárnyat ölt legott égő szerelmem:
Templomba termek… ’s árva angyalom’
Széplelkiért, buzgón imádkozom.
Forrás: Nagy Sándor versei
Pest, 1852. (1820-1902)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése