Nagy Sándor (1820-1902): Vedd bucsu…

Vedd bucsucsókom’ oh leány!

’S vele hű szívem’;

Bár tőled ah! most messze űz –

Gyászos végzetem;

Te léssz szerencsém’ csillaga

Míg gyász ölébe nem fed a’ –

Néma sírverem.

Mennyet lelék hű kebleden,

’S nem volt bánatom:

Szivemben béke, csend honolt,

’S enyhe nyúgalom:

És most behullott arczimra, -

Búgyöngyöket facsar ki a’

Való fájdalom.

Békén kelt a’ fényes nap,

’S békén áldozott;

Míg hű szerelmünk’ angyala

Karján ringatott.

Boldog valék őrszellemül,

Hű szerelmed lenge körül,

’S menybe ragadott.

Ketten szedénk virágot a’

Tarkapázsiton,

Fölöttünk csalogány dalolt

Édes hangokon.

Keblem kebleden pihegett,

Csókom’ szelleme lebegett

Bíbor ajkidon. –

Keblem sötét, búkönyűkbe

Fürdik két szemem;

Bár tőled ah! most messze űz,

Lyányka, végzetem…

Te léssz szerencsém’ csillaga –

Míg gyász ölébe nem fed a’

Néma sírverem!!

Forrás: Nagy Sándor versei  Pest, 1852.  (1820-1902)