Lelkem ifja! ki gyász végzetemnek
Vad tengerén, árva életemnek
Lől viránydús édenszigete:
E’ szenvedő, elhagyott árvának,
Kit a’ kínok annyit sújtolának –
Tiéd szíve, tiéd élete!...
Ki hűn szeret… csak hű szívet szeret-
Nem ismer fényt, rangot a’ szeretet,
’S a’ távollét meg nem háti azt:
Igy szeretlek én téged kedvesem,
’S érttem élő hű szívedtől engem,
Az egy halál lesz, - melly elszakaszt!
Forrás: Nagy Sándor versei
Pest, 1852. (1820-1902)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése